Ellentétben azzal, amit az elektromos autók ellenségei azt hangoztatják, a plug-in járművek teljes élettartamuk során kevesebb emisszióval járnak, mint a fosszilis üzemanyagot felhasználó társaik. És ez a mérték egyre csak nő, ahogyan egyre több energiát sikerül megújuló forrásból termelni. A Nemzetközi Megújuló Energia Ügynökség (IRENA) szerint a megújuló energiás technológiák költségei rekord alacsonyságú szintet értek el tavaly, és ez a tendencia csak folytatódni fog az elkövetkező években. A világ számos országában már a megújuló energia számít a legolcsóbb villamosenergia-forrásnak. Az IRENA szerint a jövő évben telepítendő szél- és naperőművek több mint 75%-a olcsóbban lesz képes energiát termelni, mint a legolcsóbb fosszilis üzemanyagot használó opció, és mindezt bármiféle állami támogatás nélkül.

Példának felhozhatjuk Németország esetét, ami egy igazi sikersztori. Az ország a múltban az egyik legnagyobb szénfelhasználónak számított, azonban idén januárban a kormány bejelentette, hogy mind a 84 széntüzelésű erőművüket bezárják az elkövetkező 19 év során (amellett, hogy már korábban elkötelezték magukat az atomenergia fokozatos kivezetése mellett is 2022-re, és a 19 erőműből 12-t már be is zártak). A megújuló energiák jelenleg a németországi villamosenergia-termelés 41%-ért felelnek.

Az új energiagazdaságnak azonban az emberi szinten is lesznek következményei. Az ország szénipara még mindig több mint húszezer állást érint közvetlenül, valamint negyven ezret közvetve. Az autóipar átalakítása során is hasonló következményekkel kell számolni, az pedig a kormány és a vállalati vezetők felelősségvállalásán múlik, hogy mi történik az érintett alkalmazottakkal.

Előző cikkItt a bizonyíték, hogy az elektromos autók legyőzik a benzint
Következő cikkA Honda e elektromos platform 35,5 kWh-s aksit kap