Az új MLA (Modular Longitudinal Architecture) platformot tisztán elektromos, plug-in hibrid, és mild-hibrid meghajtások is alkalmazhatják. Először egy „nagyméretű SUV és egy nagyméretű szedán” fogja használni. Borítékolható, hogy egy új teljesen elektromos Range Rover-ről, és az XJ elektromos változatáról van szó.
Az Autocar magazin hírei szerint a következő Range Rover még nem lesz egyből teljesen elektromos verzióban is elérhető, mert a Land Rover az első elektromos Range Roverhez egy egyedi, különálló modellt szeretne létrehozni.
Noha a Jaguar Land Rover a MLA platformot tervezi használni az összes jövőbeni modelljeihez, a Jaguar leköszönő tervezési igazgatója Ian Callum szerint az I-Pace platformtól sem kell még búcsút venni, további fejlesztéseket fognak végrehajtani rajta.
Noha korábban azt lehetett gondolni, hogy a belsőégésű motoros XJ-t a Jaguar teljesen kivonultatja a felhozatalból, az Autocar szerint szó van arról, hogy az elektromos XJ piacra kerülése után az elérhető lesz hathengeres, benzines változatban is.
Az MLA platformon alapuló tisztán elektromos autók 90,2 kWh-s akkumulátort fognak kapni, amivel 470 km-es hatótávolság érhető el, ami jobb, mint, amit az I-Pace tud felmutatni.
A hírek hallatán egyértelműnek tűnik, hogy előbb fogjuk megismerni az elektromos Jaguar XJ-t, mint a tisztán elektromos Range Rover-t, amely 2021 előtt biztos nem fog még megérkezni.
Amellett, hogy a Jaguar Land Rover új MLA platformja lehetővé teszi a teljesen elektromos meghajtást, egyelőre kérdéses, hogy mennyire fog elmenni az autógyártó ebbe az irányba, mivel úgy tűnik, a hibridek még mindig fontos részét képezik a JLR terveinek.