Jelentősen megugrottak a Tesla júniusi eladásai Norvégiában, így a cég modelljeit a legkelendőbb márkaként jegyzik az országban. Ennek köszönhetően az elektromos járművek az összes eladás közel 50%-át teszik ki.
A számok ellenben nem okoztak komoly meglepetést, ahogyan azt mi is megírtuk, a második negyedéves statisztikák olyannyira pazarul sikerültek Elon Musk cégének, hogy minden korábbi rekordjukat sikerült megdönteniük, valamint 51%-os növekedést könyveltek el az első negyedévhez képest.
A Tesla eladásai a nyár elején már 3760 darabra emelkedtek a skandináv országban, így a Tesla a hónap legnépszerűbb márkája 24,5%-os piaci részesedéssel, valamint az egész évre vonatkozóan 16,1%-os részesedéssel.
Az előző hónap eladásainak alakulása szerint a Tesla több autót értékesített, mint a két piacvezető (VW és Toyota) összesen, a legnépszerűbb a Model 3 volt, amely 2999 eladott darabbal büszkélkedhet.
A 2018-as esztendőben már 40%-kal növekedtek az elektromos járművek eladásai az országban, háromból egy autó már zéró kibocsátású jármű volt. Norvégia nem titkolt célja az sem, hogy 2025-re már minden újonnan értékesített jármű elektromos legyen.