Elon Musk nemrégiben azt nyilatkozta, hogy a már láthatáron lévő Tesla pickup az aktuális kedvence az eddigi összes járművük közül. A CEO még azt is elhintette, hogy a RAM aprónak tűnik majd az autó mellett és akár a Blade Runner című mozifilmben is megállhatná a helyét.

Ezeken a kijelentéseken bátorodott fel a művész Justin Duel, aki a Dribbble posztjában egyenesen Tesla rajongónak titulálta magát, valamint elmondása szerint annyi tervet és skiccet látott már, hogy szeretett volna készíteni egy saját koncepciót is az eddig felszínre került információk alapján.

A vázlat elég sajátos és futurisztikus, ellenben bátra állíthatjuk, hogy a legutóbbi bemutatón felbukkanó, alább látható elképzeléssel abszolút közös nevezőre jutott az alkotó.

Arról, hogy a tervnek mennyi köze lehet a valósághoz nincs információnk, de a Tesla háza táján akármi megtörténhet.

FORRÁSinsideevs.com
Előző cikkAz átlagosnál háromszor gyorsabb töltőket telepít a Shell, ráadásul kétszázat
Következő cikkEgy dömper a világ legnagyobb elektromos járműve