Ahogyan azt mi is megírtuk, felrobbant egy Hyundai Kona Electric egy kanadai otthonban. Az esetet továbbra is köd övezi, a szakértők is értetlenül állnak az eset előtt. Ahogyan arra számítani lehetett, a Hyundai mihamarabb az ügy végére szeretne járni, ez pedig segíti a hatóságokat a megoldás felderítésében.

Jean-François Taylor a Hyundai Canada szóvivője az Automotive News kanadai lapnak adott interjújában a következőképpen fogalmazott a balesetet illetően:

„Kapcsolatba léptünk az érintett ügyfelünkkel, és mint mindig, most is az ő biztonsága az elsődleges prioritásunk. Minden erőnkkel azon dolgozunk, hogy mihamarabb kivizsgáljuk az ügyet, és megértsük mi történt.”

Az esetről számos kép napvilágot látott, ezek pedig spekulációk és találgatások lavináját indították el.

Egyesek szerint az autó elején látható sérülések arra engednek következtetni, hogy a tűz a motortérben kezdődött. Mások úgy gondolják, hogy a balesetnek igazából nincs is köze az akkumulátorhoz. Egy harmadik nézet szerint pedig akár az is megeshet, hogy a Kona egy szándékos robbantás áldozata volt, Montreal városában több hasonló esetre is volt már példa.

Mathieu Wagner, a Radio Canada munkatársa által nemrégiben publikált képek még jobb és részletesebb rálátást adnak a járműre.

Az egyik kiemelendő érdekesség az, hogy az első kerekek szembetűnően jobb állapotban vannak, mint a hátsók, annak ellenére, hogy a Kona eleje szinte teljesen megsemmisült. Az autó hátulsó részét vizsgálva inkább úgy tűnik, hogy azon a részen csaptak fel hevesebb lángok.

Persze mindez csak találgatás, számtalan tisztázatlan kérdés maradt az ügyet érintően. Nem tudni például, hogy valóban nem volt-e konnektorhoz csatlakoztatva a jármű, valamint azt sem értik az illetékesek, hogyha valóban az akkumulátor okozta tüzet, akkor miképp olthatták el azt ilyen hamar.

Egy ehhez hasonló eset egy szempillantás alatt tönkreteszi egy autó hírnevét, főleg, ha megismétlődik, bár reméljük, hogy ez nem fog bekövetkezni.

FORRÁSinsideevs.com
Előző cikkA Tesla jó úton halad ahhoz, hogy 2019-ben 20 milliárd dolláros árbevételt érjen el
Következő cikkA Chesil E Speedtser lehet az új elektromos Porsche 356