A hivatalos sajtóközleményben a vállalat különös figyelmet szentel a HiPhi 1 „okos” képességeinek:
„A HiPhi 1 bemutatja a világ első ember-orientált kialakítását, amely képes a tanulásra és alkalmazkodásra, hogy sokszínű szolgáltatásaival kiemelkedő felhasználói élményt nyújtson. A rendszer „neurális hálózata” négy „szuperagy” központból ál és hat processzorból áll, amelyet egy 1G-s Ethernet kapcsol össze, így nagyobb átviteli sebességet nyújt, mint a hagyományos hálózatok. A jármű képes nagy mennyiségű adat elemzésére, majd ezek alapján döntéseket is tud hozni. A felhő alapú számítás és a hatékony adatfeldolgozás kombinációjával egy igazán intelligens és okos jármű jön létre.”
A rengetegféle szenzor és számítógépes teljesítmény mellett a HiPhi 1 látványterve sem elhanyagolható.
A belső kialakításon egy sor nagyképernyő látszik, valamint egy központi kijelző is, amely hasonlít arra, amit a Tesla Model S és Model X is használ.
Kívülről pedig egy agresszív SUV-ra hasonlít, de a legérdekesebb tényező a felfelé nyitható tetőablak.
A meghajtást érintően a Human Horizons többféle akkucsomag opciót is kínálni tervez, melyek közül a legnagyobb, 96 kWh-os kb. 640 km-es hatótávot tud biztosítani. Azonban mivel egy kínai cégről beszélünk, ezt az értéket valószínűleg az NEDC ciklus szerint mérték, ami nem feltétlenül egyezik meg a világ többi részén használt rendszerek adataival.
A HiPhi 1 dupla motoros meghajtásrendszert kap, amellyel 3,9 másodperc alatt gyorsul fel 100 km/h-ra.
A Human Horizonsnak saját gyára van, a Kia korábbi kínai vegyes vállalkozása során használt üzemét vásárolták meg. Jelenleg a gyár átalakítási munkái folynak, és a HiPhi 1 gyártása 2021-ben kezdődhet meg.
A kocsit először majd csak Kínában lehet megvásárolni, de a vállalat jelezte, hogy globális terveik is vannak.