Jelenleg a világ legolcsóbb elektromos autója a kínai Ora R1, ami körülbelül két és fél millió forintnyi jüanba kerül. A Zetta nevű orosz autógyártó vállalat ezt most meg szeretné változtatni. A Zetta City Module 1 (agy röviden CM1) névre hallgató autó elvileg kb. fél millió forinttal lesz olcsóbb.

A CM1-et már jó ideje fejlesztik, az alábbi 2017-es videón egy korai prototípus látható:

A CM1-et biztosan nem a szépségéért fogják szeretni, viszont cserébe érdekes személyiséggel rendelkezik. Kicsit hasonlít a Mahindra e20-ra, főleg a négyszögteles kialakításnak köszönhetően. Hossza 3,04 m, szélessége és magassága 1,6 m, tengelytávolsága pedig 2 m lesz. A vállalat szerint négyüléses az autó, de ha megnézzük, hogy csak 34 cm-el hosszabb, mint egy smart Fortwo, akkor elképzelhető, hogy hátul csak gyerekek tudnak majd utazni.

Az autó a kerekben elhelyezett indukciós elektromos motorral működik. A CM1 névleges teljesítménye 46 lóerő (34,4 kW), maximális teljesítménye 97 lóerő (72,4 kW), a nyomaték pedig 30 Nm/kg lesz.

A CM1 saját fejlesztésű akkucsomagot és akkumulátorkezelő-rendszert használ. Körülbelül 30 perc alatt lehet teljesen feltölteni, és öko-módban akár 200 km is lehet a hatótávolsága.

A tervek szerint az autó novemberben fog bemutatkozni, a gyártás pedig decemberben kezdődhet meg.

Előző cikkSikerrel vizsgázott a V3 Supercharger állomás – VIDEÓ
Következő cikkMilyen csatlakozókkal találkozhatunk a töltőoszlopoknál?