A Lotus Evija, az első tisztán elektromos brit hiperautó, a Lotus első modellje, mióta a Geely lett az új tulajdonos. Az autógyártó friss bejelentése szerint 130 darabot fognak gyártani a modellből, és mindezt 2020-ban fogják megkezdeni. Nem lesz olcsó, minden egyéb költség hozzáadása nélkül 1,7 millió fontnál fog kezdődni (kb. 600 millió forint), akinek ez belefér, és nem akar lemaradni, az egy 250 ezer fontos foglaló után adhat le rendelést.

A Lotus Evija egy, az első ülések mögött elhelyezett 70 kWh-os akkucsomagot kapott, ami első hallásra nem tűnik olyan soknak, de a WLTP ciklus szerint meg lehet vele tenni 400 km-t. Az akkurendszer igazi ereje a teljesítményben rejlik, ami akár 2000 kW-ot is elérheti. A négy elektromos motoros meghajtás összesen 1,5 MW-ra képes, ami azt jelenti, hogy az autó kevesebb mint 9 másodperc alatt tud felgyorsulni 300 km/h-ra.

Ha a 70 kWh-os akkumulátor lemerülne, akkor lép életbe a hagyományostól eltérő kialakítás egyik újabb előnye. Elméletben akár 800 kW-os töltésre is képes, mivel azonban egyelőre nincs olyan töltőpont, ami ilyesmivel tudna szolgálni, a 350 kW CCS Combo töltővel a kapacitás 80%-át 12 perc, alatt, 100%-át pedig 18 perc alatt lehet feltölteni! Többek közt ezért sem szükséges megnagyobbítani az akkucsomagot, amitől az autó csak nehezebbé válna.

A Lotus Evija egyéb specifikációi:

  • kevesebb mint három másodperc alatt gyorsul fel 100 km/h-ra
  • végsebesség: 320 km/h
  • összkerék meghajtás
  • nyomaték: 1700 Nm
  • Súly: 1680 kg
  • Méretek: hossz – 4459 mm, szélesség – 2000 mm, magasság – 1122 mm
Előző cikkHa hiszed, ha nem, egy tanulmány szerint az e-bike jobban megmozgat, mint a sima bicikli
Következő cikkJay Leno szerint is lejárt a benzines autók ideje