A Taycan az egyik legjobban várt elektromos autó, ami 2019-ben érkezik a piacra. A 2015-ben bemutatott Porsche Mission E Concept az alapja.

A Mission E pozitív fogadtatásban részesült, sokak dicsérték a szemet gyönyörködtető kialakítását, viszont a szeptember 4-én bemutatkozó gyártási verzió egy kicsit visszafogottabb lesz az eredeti koncepciónál.

Noha korábban lehetett már látni álcázott Taycanokat tesztelés közben, aminek köszönhetően nagyjából már tudhatjuk, hogy fog valójában kinézni a Porsche első elektromos autója kívülről. Azonban a belteret komolyan védik, még a tesztutazáson résztvevők sem készíthettek fényképet az autó belsejéről.

Most annak kapcsán, hogy a Porsche partnerkapcsolatra lépett az Apple-vel a közvetlen zene streaming szolgáltatást illetően, a német autógyártó megjelentette az első hivatalos képet, amin a Taycan belseje látszik.

Persze a képet úgy készítették, hogy nagyon sokat ne tudjon elárulni, azért mégis megtudtunk dolgokat a műszerfalról és a központi infotainment képernyőről.

Egyszer például az alábbi képen látható, hogy egészen hasonlít az eredeti koncepcióhoz, ami így festett:

Ezek szerint a Porsche elvett egy-két kijelzőt a műszerfalról, de azt például nem tudjuk, hogy az infotainment képernyő az anyósülésig is kiterjed-e, mint a koncepció illusztrációján. Ezen kívül egy harmadik vezérlő érintőképernyő is feltehetőleg helyet kapott, csak a képen ez már nem látszik.

Azonban már nem kell sokat várni, hogy tényleg be lehessen tekinteni a Taycanba. A Porsche hivatalosan is megerősítette, hogy szeptember 4.-én fogja bemutatni a Taycan gyártási verzióját.

Előző cikkÚj képek a BMW iNext prototípusról
Következő cikkMegérkezett a Tesla legújabb szoftverfrissítése