A Lotus ígéretének megfelelően a Kaliforniában tartott Monterey Car Week autókiállításon mutatta be először a Lotus Evija-t a nagyközönségnek, ahol rögtön nagy sikert is aratott, többek közt az autórajongó Jay Leno tetszését is elnyerte. A brit autógyártó azt nyilatkozta, hogy már most kétszámjegyű a megrendelések mennyisége, és az amerikai piacra szánt modellek nagy része már elkelt. Összesen 130-at fognak legyártani a Lotus Evija-ból.

Phil Popham, a Lotus vezérigazgatója így nyilatkozott a bemutatkozóról:

„Pontosan ilyen kezdésben reménykedtünk. Az Evija egy egyedülálló és kivételes autó, amelyet azzal a céllal terveztünk meg és hoztunk létre, hogy a Lotus újra visszakerüljön abba az innovátori és technikai éllovas pozícióba, ahol a helye van. Már most sok rendelés érkezett, aminek hatására nagy bizalommal kezdhetjük meg a gyártást a következő év során.”

A Lotus Evija (kódnév: Type 130) specifikációi:

  • tisztán elektromos meghajtás
  • 70 kw-os akkucsomag (2000 kW-os akkumulátor teljesítmény)
  • 400 km-es tisztán elektromos hatótávolság (WLTP)
  • 0-100 km/h kevesebb, mint 3 másodperc alatt
  • 100-200 km/h kevesebb, mint 3 másodperc alatt
  • 200-300 km/h kevesebb, mint 4 másodperc alatt
  • 0-300 km/h kevesebb, mint 9 másodperc alatt
  • végsebesség: 320 km/h
  • összkerék meghajtás, négy elektromos motorral
  • a cél az, hogy a legnagyobb teljesítménnyel rendelkező sorozatgyártott autó legyen: 1,5 MW (2000 lóerő) és 1700 Nm nyomaték
  • gyorstöltési idő: 12 perc alatt ér fel 80%-ra, 18 perc alatt pedig 100%-ra 350 kW-os töltésen
  • súly: 1680 kg
  • hosszúság: 4459 mm
  • szélesség: 2000 mm
  • magasság: 1222 mm
Előző cikkAz eddigi leghatékonyabb villanyautóval tér vissza az Aptera
Következő cikkKínában adómentessé válnak, de drágulnak is a Teslák