Az áremelésre lehetett számítani, mivel a kereskedelmi körülmények hatással vannak az árfolyamokra is, ami miatt igazítani kell az árakon, viszont az adómentesség bejelentése meglepetésszámba megy.

Kínában alapvetően 10% forgalmi adót kell fizetni az autók iránt, de ezen most annyit változtattak, hogy a Tesla Model S, Model X és Model 3 bekerült azok közé az autók közé, amelyekre ez az adó nem vonatkozik. Így egy kínai vásárló most akár kb. négy millió forintnak megfelelő jüant is spórolhatn egy Tesla megvásárlásával. Ez az adómentesség többet tesz annál, minthogy csak kiegyenlítse az áremelés után létrejött különbséget, mert az csak kb. 3%-ot jelent.

A kínai kormány nem hozott nyilvánosságra különösebb okot, amiért adómentessé tette a Teslákat, de vélhetőleg azért hozták meg a döntést, hogy egyfajta állami kedvezmény a Teslákra is vonatkozzon, mivel erre eddig nem volt lehetőség abból az okból kifolyólag, hogy az autókat az Egyesült Államokból importálták.

A Tesla még idén megkezdi a Model 3 gyártását a helyi, sanghaji Gigafactory 3-ban, de a kocsi drágábbik változatai, valamint a Model S, és a Model X, továbbra is Amerikából fog érkezni.

Az új fejleményeket azután jelentették be, miután Elon Musk Sanghajban járt, ahol állami tisztviselőkkel is találkozott.

Előző cikkKaliforniában már élőben is bemutatkozott a Lotus Evija – videók
Következő cikkEgy startup olyan akkumulátort talált fel, amit 6 perc alatt fel lehet tölteni