Az AI:TRAIL nevű koncepció, mellyel az Audi azt a jövőbeni járműkoncepciót szeretné demonstrálni, mely önállóan közlekedik városi utakon, terepen viszont már sofőr vezetheti, természetesen komoly vezetést segítő funkciók alkalmazásával.

Marc Lichte, az Audi tervezési igazgatója agy írja le a jármű használhatóságát:

„Az AI:TRAIL koncepcióval egy emisszió-mentes, elektromos meghajtású, innovatív vezetési élményt mutatunk be, távol a városok aszfaltozott útjaitól is.”

Az Audi AI:TRAIL hatalmas kerekeket kapott, melyeknek köszönhetően az alváz 34 centiméterrel a talaj fölött helyezkedik el. A kialakítást nézve először egy űrhajó, vagy egy marsjáró jut az eszünkbe.

A beltér során inkább a minimalizmus került az előtérbe, és nem is látszik sok vezérlőeszköz. Az Audi szerint a hangsúly arra került, hogy a sofőr és az utas jól kilásson a kocsiból.

Negyedik szintű önvezető funkcióval fog rendelkezni a városi utakon, és további futurisztikus funkciókkal is rendelkezik a koncepció. Például önvezető drónok is helyet kapnak a fedélzeten, amik a kocsi fölött repülve világítják neki előre az utat.

A teljesítményt érintően sem viccel az Audi. Konkrét kapacitást nem tettek közzé az akkumulátorhoz, de azt elmondták, hogy 400-500 km-re lesz elég egy töltés sima, egyenletesebb utakon, durvább terepen pedig a WLTP szabvány szerint kb. 350 km lesz a hatótávolság.

A meghajtást négy, a kerekekben elhelyezett elektromos motor intézi, melyek összesen 320 kW-ra, és komoly, 1000 Nm-es nyomatékra képesek.

Mivel mindegyik kerékre külön nyomaték érvényes, a járgány rendkívül jó stabilitást és teljesítményt tud felmutatni, még extrém durva terepen is.

Természetesen mindez még csak a képzelet játéka, az Audi nem beszél még a megvalósításról, és több mint, valószínű, hogy az AI:TRAIL nem is lesz több mint egy merész koncepció.

Előző cikkMeglepő fordulat, csak 2020-ban érkezik az ID.3
Következő cikkA Nissan új koncepcióját kereskedőivel már megosztotta