A Ford több mint 850 millió dollár befektetését tervezi annak érdekében, hogy növelje gyártási kapacitását második amerikai telephelyén, a következő generációs akkumulátorokat használó elektromos járműveket érintő programján belül.


A befektetés, amely 2023-ig fog végbemenni, a Ford Dél-Kelet Michiganben található, flat rock-i üzemének bővítésére fog fókuszálni. Az üzemet érintő fejlesztés részét képzi továbbá egy következő generációs Mustang létrehozásának támogatása is. Mindez a Ford Dél-Kelet Michigant érintő 900 millió dolláros befektetésének keretében történik.


A bejelentés a Ford korábban meghirdetett, nagyszabású tervéhez kötődik, mely során a vállalat 11,1 milliárd dollárt fektet be az elektromos járművek fejlesztésének érdekében.


A Ford teljesen elektromos teljesítményű SUV-ja 2020-ban fog megérkezni, és a mexikói Cuautitlán-ban lévő üzemben fogják legyártani. Az elektromos járművek rugalmas kialakítással rendelkező következő generációja pedig Flat Rock-ban fog készülni.


„Ismerve az elektromos járművek növekedési rátáját, amellett döntöttünk, hogy további gyártási kapacitásra van szükségünk ahhoz, hogy lépést tudjunk tartani a teljesen elektromos járműveket érintő komoly terveinkkel.” – jelentette ki Joe Hinrichs, a Ford globális műveletekért felelős elnöke egy közleményben. „Ez jó hír Dél-Kelet Michigan jövőjére nézve, hiszen új, jól fizető gyári állások jönnek létre.”


A Ford azt is bejelentette, hogy egy új, következő generációs Észak-amerikai Transit Connect minibusz létrehozásán kezd el dolgozni Mexikóban 2021-től.


A Ford 11 milliárdos befektetését arra fogja fordítani, hogy 16 teljesen elektromos járművet adjon a 40 elektromos járművet tartalmazó globális portfóliójához 2022-ig. A vállalat elektrifikációs törekvéseinek központjában a Corktown projekt áll, mely egy óriási, több mint százezer négyzetméteres területet bocsát az elektromos és önvezető járművek üzletágainak rendelkezésére.


A Corktown projekt célja, hogy létrehozzon egy „mobilitási folyosót” – a Ford saját verzióját a Szilícium-völgyet átszelő Sand Hill Road-ra -, amely összeköti az Ann Arborban elhelyezkedő kutatási, tesztelési és fejlesztési központokat a Ford dearborn-i főhadiszállásával, és végül Detroittal.


A tervezett elektromos járművek közül is talán legjobban várt az a Mustang-ihlette elektromos crossover, amelyet a vállalat 2020-ban tervez piacra dobni. A Ford tavaly megosztott egy ízelítő képet, melyen a jármű hátuljáról látható egy vázlat, amely erősen hajlik a Mustang kivitelezése felé.


A vállalat azt is bejelentette, hogy elektromos lehetőségeket tervez kínálni a népszerű F-Series pickup sorozatához is.

Előző cikkA Tesla bemutatta az új, 300 mérföld hatótávolságú, hétüléses Model Y elektromos SUV-t
Következő cikkNézd meg akcióban a Volkswagen I.D. Buggy elektromos autót!