Mondhatni lavinát indított el a GreenGo akkor, amikor megvalósította Budapest első autómegosztó rendszerét. A MOL azóta már konkurenciát állított a startuppal szembe, és most a DriveNow prémium autómegosztó szolgáltatás üzemeltetői is bejelentették, hogy kibővítik a főváros spontán bérelhető autós flottáját.

A DriveNow a BMW nevéhez köthető, éppen ezért a fővárosi flotta nyolc különböző BMW és MINI modellből tevődik majd össze. A németek 1-es, 2-es Active Tourer, X1 és X2 modelleket tesznek bérelhetővé a fővárosban, ám ami a számunkra igazán fontos, hogy a 240 autós flotta részeként 40 darab tisztán elektromos i3-ast is bevet a DriveNow. A MINI részéről 3- és 5 ajtós modellek érkeznek, illetve kabriókat is bérelhetünk az angol márkától.

Az autókat április 29-én teszik elérhetővé, ám a szolgáltatásra való regisztráció már megnyílt, az első 5000 felhasználó számára pedig ez ingyenes. Aki erről lecsúszik, az az első egy hónapban 4990 forintért csatlakozhat a DriveNow rendszerébe, ezt követően pedig 9990 forintos egyszer regisztrációs díjat számol majd fel a szolgáltatás. Az új regisztrációkat minden esetben 25 percnyi ingyen bérléssel jutalmazza a DriveNow.

Az új szolgáltatás központi működési zónája 63 négyzetkilométert fed le a fővárosban – itt indulhatunk el egy autóval, illetve ide kell leparkolnunk őket a bérlés végén. A felhasználók elhagyhatják a kijelölt kiinduló és érkező zónát, ám ebben az esetben is csak a 63 négyzetkilométeres területen fejezhetik be a bérlést.

A prémium árakkal dolgozó rendszerben percdíjas, óradíjas és napidíjas bérlésre is lehetőségünk lesz. A bérleti díj modelltől függően 99 és 129 forint per perc között változik, az i3-at pedig várhatóan a felsőbb árkategóriákba sorolják majd.

A szolgáltatás magyarországi jogtulajdonosa a Wallis cégcsoporthoz tartozó Wallis Autómegosztó Kft., amely franchise-modellben működteti a DriveNow-t.

Előző cikkMusk: a Model 3 annyit bír, mint egy kamion
Következő cikkA Ford a szilárdtest-akkumulátorok felé nyit