Belga lapértesülések szerint bajban van az Audi az e-tron SUV akkumulátoraival. A Brüsszelben gyártott elektromos négykarikásból mégsem lesznek képesek annyit gyártani az idei évben, mint előre tervezték, hiszen éppen az autó egyik legfontosabb komponenséből, az akkumulátorból szenvednek hiányt.

Rengeteg probléma van az LG-vel – mondta az üzem egyik dolgozója a L’Echo lapnak. Az Audi e-tront sok más villanyautóval egyetemben ugyanis az LG Chem szolgálja ki akkumulátorokkal. A jelentés szerint az Audi korábban 55 830 e-tron gyártását tervezte 2019-ben, ám az akkumulátorhelyzet miatt 45 242 példányra csökkentették a gyártási tervet.

Az Audi ráadásul amiatt is nehéz helyzetben van, hogy még idén szerette volna beindítani az e-tron Sportback változatának a gyártását is. A hírek szerint azonban erre így már csak a jövő évben kerülhet sor.

Egyes értesülések szerint emellett nem csak az akkumulátorokból van hiány az Audinál, hanem az itthoni győri gyárukban a villanymotorok is valamivel lassabb ütemben készülnek el, mint amire számítottak.

A nehézségek ellenére a jelentés szerint az Audi gyárában egyelőre a tervek szerint folyik a munka. Az alkalmazottak napi hat órát dolgoznak, de az Audi hamarosan áttérhet a nyolcórás műszakokra, heti négy munkanappal. Így jelenleg 160 e-tron készül el naponta Brüsszelben, az eredeti terv pedig az volt, hogy szeptember legvégére már 293 példányt állítanak elő naponta.

Előző cikkA VW egy új, teljesen elektromos SUV-t mutatott be
Következő cikkToyota: a villanyautókból nem lehet pénzt csinálni