Eléri a töltőszolgáltatókat is az energiaválság

Rendre szaporodnak a gyorstöltők kishazánkban, az energiaválság viszont előbb-utóbb eléri sajnos a töltőszolgáltatókat is. A Mobiliti nemrég jelentette be új árait.

0

A villanyautókkal rendelkezők biztosan találkoztak már az MVM Csoport üzemeltetésében lévő Mobiliti töltőberendezésekkel, hiszen ilyen pontokból csak Magyarországon van 1.500, de a szintén Mobiliti névre hallgató okostelefonos alkalmazáson keresztül, mely lehetővé teszi a töltési szolgáltatások igénybe vételét, Európa-szerte 39 országban közel 190.000 töltőponton lehet töltési szolgáltatáshoz jutni.

Várható volt azonban, hogy a jelenlegi gazdasági körülmények mellett az áremelkedések előbb-utóbb a töltőszolgáltatókat is elérik. A kialakult energiaválság, a 370 feletti dollár és 390 körüli euró árfolyam közül egyik sem kedvez éppen szolgáltatóknak.

Így az eddig egyébként meglehetősen kedvezőnek mondható díjszabását az MVM Csoport tagjaként működő MVM Mobiliti Kft. módosítja a regisztrált ügyfelek vonatkozásában a következők szerint. Legfeljebb 22 kW töltési teljesítményig váltóáramú AC töltőberendezésen 1 kWh energia 135 Ft-ba kerül, míg egyenáramú DC berendezéseken szintén 22 kW-ig 155 Ft/kWh. Villámtöltők esetében pedig 22 kW és 100 kW között AC és DC berendezéseken egyaránt 110 Ft/perc. Tekintve azt, hogy a legtöbb ilyen berendezés Magyarországon 50 kW DC, függetlenül attól, hogy a töltési folyamat során a névleges 50 kW-os teljesítmény nem fenntartható, nagyjából az adódik hogy 1 kWh energiamennyiség 132 Ft-ba kerül, ami elsőre egészen kedvezőnek tűnik persze azzal, hogy a percalapú díjszabás még mindig nagyon nehezen tervezhető, a MOL Plugee által is használt kWh-alapú sokkal egyértelműbb.

A Mobiliti hálózatában szerepel még néhány 100 kW teljesítményt meghaladó ultratöltő is, mely szintén percalapon vehető igénybe, 120 Ft/perc díjon. Ebben az esetben folytonos 100 kW teljesítmény esetén nagyságrendileg 72 Ft-ra jönne ki 1 kWh energiamennyiség, ami igazán kedvező lenne, de nyilvánvalóan a valóságban nem igazán teljesíthető ez.

Az eseti felhasználók esetében továbbra is megmarad a 22 kW AC gyorsöltők 200 Ft/kWh, a 22 kW-os DC töltők 250 Ft/kWh díjazása, villámtöltésnél pedig 200 Ft/perc a tarifa +500 Ft töltési díjjal.

Előző cikkTöltési szolgáltatást indít a Kia
Következő cikkNő az elektromos autók iránti kereslet
Fischer András
Ötödik éve az elektromobilitás frontvonalában harcoló újságíró.