McDowell egy amerikai tévéműsorban állt ki az autógyártó mellett.”Az összes többi autógyártó, még a német, japán és amerikai luxusautók gyártói is fényévekkel vannak lemaradva a Teslától. Mindannyian, akár autóvezetők, akár utasok vagyunk, szorítanunk kell a vállalat sikeréért. Nem is kell, hogy részvényeket birtokoljunk, de drukkolnunk kell nekik, már csak azért is, mert így a konkurencia talán rájön, hogy az általuk használt szoftver egyszerűen nem jó.” – mondta McDowell.

Afelől nincs kétség, hogy az idén 16. életévébe lépő Tesla még gyerekcipőben jár az autógyártás területén. Azonban a járműszoftver már más kérdés. Itt a Tesla mindenkit ver. McDowell szerint a mai autógyártók nem tudják, hogyan kell a jövő autóját megépíteni. „Csak egy dolgot ismernek, és fogalmuk sincs, hogy kellene egy autóvállalatot vezetni az új évszázadban. Meglep, hogy az Apple vagy a Google még nem tört be az autópiacra.”

A Tesla egyelőre egy megosztó téma, de úgy néz ki a vállalatra kicsit nyugodtabb idő vár. Az első negyedév végével a most elkezdhetnek a második negyedévet érintő gyártásra és szállításra fókuszálni. Elon Musk SEC-el kapcsolatos meghallgatása is a vártnál csendesebben zárult, így nem váltak valóra azok a találgatások, amelyek még azt is latba helyezték, hogy a vezérigazgató távozik pozíciójából. A meghallgatás végeredménye az lett, hogy az SEC és Elon Musk megegyezett abban, hogy Musk addig nem tweetelhet, amíg a megosztandó üzenet nem megy át egy vállalati felülvizsgálaton, és ezáltal megbizonyosodtak róla, hogy nem fogja nagyban befolyásolni a részvényárfolyamot.

Előző cikkA Fiat Chrysler több milliót fizet a Teslának európai emissziós kreditekért
Következő cikkA 2020 Karma Revero BW TwinPower Turbo motort fog használni