A helyi hatóságokkal kötött új megállapodás a 2018/2019-es évad versenye után lép életbe, amire idén áprilisban kerül sor.

A Formula E második szezonja óta versenyez Párizsban a történelmi műemléknek számító Invalidusok háza körül kialakított 1,9 km-es pályán.

„A legutóbbi tárgyaláson sikerült egyezségre jutnunk az ügyben, aminek eredménye, hogy a következő három évben is Formula E versenyt rendezhetünk Párizsban.” – mondta Agag az idei verseny előtt tartott sajtótájékoztatón.

„Szóval az ideit is beleértve, négy évig garantálva van a párizsi Formula E. Ez igazán jó hír. Szeretnék köszönetet mondani Párizs főpolgármesterének, Anne Hidalgo-nak, a városvezetésnek, és a francia állam valamennyi szervezeti egységének, akik sokat segítettek nekünk.”

Az elmúlt három szezonban három különböző versenyző nyerte meg a Paris E-Prix-t. Az Abt Audi csapat képviseletében Lucas di Grassi végzett az élen az első versenyen 2016-an, majd őt a Renault e.dams-től Sebastian Buemi követte, 2018-ban pedig Jean-Eric Vergne hazai pályán örülhetett az első helynek a Techcheetah színeiben.

Előző cikkA Mini kutatása szerint a legtöbb amerikainak megfelel a 120 km-es elektromos hatótávolság
Következő cikkEurópában már szállítják az Audi E-Tronokat