Az utóbbi időben különféle hírek kerültek nyilvánosságra a Tesla akkumulátor-ellátásáról és a Panasonic ebben betöltött szerepéről is. Áprilisban például arról kezdtek el beszélni, hogy a Tesla a Panasoniccal közösen felfüggeszti a Gigafactory 1 bővítésére irányuló befektetéseket.

Ezt a hírt a Tesla részben tagadta, azt mondván, hogy továbbra is terveznek a befektetéssel, de most elsősorban a meglévő struktúrából szeretnének még több teljesítményt kinyerni.

Elon Musk később megerősítette azt, hogy amíg a Panasonic éves 35 GWh-s akkumulátorgyártási teljesítményre fektetett be a gyárban, jelenleg az mindössze kb. 23 GWh-n fut. A Panasonic vezérigazgatója Kazuhiro Tsuga nemrég azt nyilatkozta, hogy még idén feltolják a kapacitást 35 GWh-ra.

„Ezután viszont beszélniük kell a Teslával.” – mondta az igazgató. „Az akkumulátorok el fognak fogyni, ha a Tesla elkezdi árusítani a Model Y-t. Hogy mit fogunk akkor csinálni? Ezt még megbeszéljük a Teslával, több lehetőség is fennáll, például a Kínában történő akkumulátorgyártás.”

Áprilisban azt tette közzé a Tesla, hogy még mindig nem döntötték el, hogy a Fremont-i, kaliforniai gyárban, vagy a nevadai Gigafactory 1-ben kezdik meg a Model Y sorozatgyártását, amire a tervek szerint 2020 őszén fog sok kerülni.

A Tesla ezen kívül még a Model 3 gyártásához szükséges akkumulátorok beszállítóját sem nevezte meg, ami az új, sanghaji Gigafactory 3-ban fog megkezdődni elvileg még idén.

Mindez azért érdekes, mert a sorozatgyártást tervező elektromos autógyártók számára az első és legfontosabb kérdés az akkumulátor-ellátás biztosítása. Minden valószínűség szerint egyezségre fognak jutni a Panasoniccal egy újabb, Gigafactory 1-et érintő befektetéssel kapcsolatban.

Előző cikkAz AAA szerint a vásárlók továbbra sem túl lelkesek az elektromos autók iránt
Következő cikkMár most több mint 15 ezer regisztráció érkezett a Volkswagen ID.3-ra