A Tesla bejelentette, hogy összeszerelte az első olyan Cybertruckot, amelynek 4680-as akkumulátorcellái texasi lítiumból készültek. A vállalat Gulf Coast Lithium Refinery nevű finomítójának köszönhetően a gyártási folyamat most már szinte teljes egészében az Egyesült Államokon belül zajlik – ez az ellátási lánc és a geopolitikai kockázatok szempontjából is komoly előrelépést jelent.
A Cybertruck 4680-as celláiba texasi lítium kerül
A Tesla egy X-bejegyzésben jelentette be a mérföldkövet: az autógyártó elkészítette az első olyan Cybertruckot, amelynek 4680-as cellái a vállalat öbölparti lítiumfinomítójából származó alapanyagból készültek. Elon Musk vezérigazgató maga is megosztotta a bejelentést, rövid kommentárja mindössze annyi volt: „Lithium made in America” – azaz amerikában előállított lítium.
Ez érdemi változást jelent a korábbi helyzethez képest, amikor a Tesla az akkumulátoraihoz szükséges lítiumot döntően külföldi forrásokból szerezte be: Kínából, Ausztráliából és Chilében bányászott, illetve feldolgozott alapanyagot használt. Az új lépéssel a vállalat szinte teljesen kiváltja ezt a külső függőséget a Cybertruck gyártósorán.
A texasi finomító: több mint egymilliárd dollár és egy új eljárás
A Tesla 2023 májusában kezdte meg a Corpus Christi-i finomító építését, és az azóta eltelt időszakban több mint egymilliárd dollárt fektetett a létesítménybe. Az üzem 2024-ben kezdte meg a működését, azonban teljes kapacitáson csak 2026 elején állt be, és azóta folyamatosan növeli a termelési volumenét.
A finomító különleges, úgynevezett lúgos kilúgozási (alkaline leaching) eljárással dolgozza fel a lítiumot. Ez a technológia két fontos előnnyel jár a hagyományos módszerekkel szemben:
- A kibocsátásokat 30 százalékkal csökkenti a konvencionális finomítási eljárásokhoz képest.
- A felhasznált reagensek költségét 60 százalékkal mérsékli, ami a gyártás gazdaságosságát érdemben javítja.
Ráadásul a folyamat során keletkező anhidrit melléktermék sem megy veszendőbe: a Tesla értékesíti azt az építőipar számára nyersanyagként, ami további bevételi forrást jelent.
A finomítóban előállított lítium-hidroxidot a texasi Austin gyárba szállítják, ahol 4680-as akkumulátorcellákká dolgozzák fel. A Cybertruck gyártósora szintén az austini komplexumon belül található, így a lítium az anyagtól egészen a késztermékig alig hagyja el az állam határait.
Mélyebb vertikális integráció – de egyelőre csak a Cybertrucknak
A Tesla korábban is gyártott házon belül 4680-as cellákat a Cybertruck számára, az újdonság tehát nem maga a cellatípus, hanem az alapanyag eredete. A legújabb fejlemény azt jelenti, hogy a gyártási folyamat vertikálisan még integráltabbá vált: az alapanyag-kitermeléstől a cellagyártáson át a járműösszeszerelésiig szinte minden lépés a vállalat saját irányítása alatt zajlik.
Forrás: Drive Tesla



