Az Automotive News nemrég lehetőséget kapott arra, hogy betekintést nyerjen a Rivian tervezési központjának kulisszái mögé. A magazinnak Michael McHale kommunikációs igazgató is nyilatkozott.

Az R1T elektromos pickup bemutatásával, melyet 2020 végére terveznek piacra dobni, a Rivian elég nagy fába vágta a fejszéjét. Azonban az Automotive News szerint minden jel arra mutat, hogy el fogják tudni érni azt, amit kitűztek.

A Rivian mérnökei próbálnak mindent annyira egyszerűvé tenni, amennyire csak lehet. Például a vállalat globális beszállítóitól csak már kipróbált és bizonyított alkatrészeket rendel. Így már előre tudják, hogy a kérdéses alkatrészek elérhetőek, és azt is, hogy milyen teljesítményt fognak nyújtani.

Arról már korábban írtunk, hogy a Rivian idén nyáron tesztvezetéseket fog indítani. Michael McHale azt is elmondta, hogy körülbelül ebben az időben töréstesztek végrehajtását is meg fogják kezdeni.

Ezen kívül a kommunikációs igazgató a Rivian mamut méretű akkumulátoráról is szót ejtett. Megerősítette, hogy a világ legnagyobb akkucsomagjáról beszélünk, ami 7776 cellát tartalmaz. Az autógyártóknak nehezen megy, hogy biztosítsák akkumulátor-ellátásukat, így remélhetőleg a Rivian előrelátása át fogja hidalni ezt a problémát.

Előző cikkA Mercedes-Benz naponta 100 EQC-t fog gyártani – 2020-tól pedig kétszer annyit
Következő cikkMár foglalható a Honda e elektromos autó