Belső források szerint a Tesla az előző negyedév végére naponta ezer Model 3 autót volt képes legyártani. A hivatalos negyedéves jelentés szerint a teljes negyedév tekintetében pedig naponta átlagosan 797 Model 3 és 160 Model S és Model X készült el. Most a Tesla növelni kívánja a gyártási kapacitását.

Guillen az emailben azt írta a kollégáknak, hogy anélkül, hogy belemenne a részletekbe, a Tesla annak a fejlesztésnek az előkészítésén dolgozik, amelynek eredménye az lesz, hogy megnő a vállalat termelékenysége. Az elnök kiemelte az utóbbi negyedév sikeres eredményeit is, és azt, hogy a termelés rekordokat ért el a gyártási mennyiség, a hatékonyság, és aminőség területén is. Azt is megemlítette, hogy a dolgozók „örülni fognak az új fejlesztéseknek”.

Elon Musk korábban azt nyilatkozta, hogy a Tesla arra törekszik, hogy hetente hétezer Model 3-at gyártsanak Fremont-ban az évvégére, a nemsokára Kínában felépülő Gigafactory 3-ban pedig háromezret.

Mindenképpen érdekes, hogy Guillen úgy fogalmazta meg az üzenetet, hogy a részleteket nem osztja meg a Tesla alkalmazottaival, csak annyit, hogy azoknak örülni fognak. Úgy tűnik, hogy a Model 3 gyártása jól megy, elképzelhető, hogy a Model S-ek és Model X-ek gyártását szeretnék kicsit megdobni. Arról is lehet híreket hallani, hogy az említett két modellt át fogják kicsit dolgozni, hogy ezzel helyet csináljanak a nemsokára érkező Model Y gyártásának.

Előző cikkEgy új kutatás szerint az elektromos biciklik jobbak a városok szempontjából, mint az elektromos autók
Következő cikkA Tesla navigációs rendszere javaslatokat fog tenni arra, hogy hova utazzunk