Klaus Frölich a BMW fejlesztési igazgatja nagy felbolydulást keltett Júniusban, amikor azt találta mondani, hogy a vásárlók felől semmiféle igény nincs az elektromos autókra. Ez azért is volt meglepő, mert mindezt ugyanazon az eseményen nyilatkozta, ahol a BMW bejelentette, hogy 2025-re 25 új plug-in modellt fog építeni. A BMW igazgató azonban nincs egyedül ezzel a véleményével.

Kérdéses, hogy igazuk van-e az iparági belsősöknek. Gondoljunk csak bele abba, hogy például okostelefonokra (vagy telefonokra egyáltalán) sem volt vásárlói igény addig, amíg elérhető formában piacra nem kerültek, és nem kezdték el őket reklámozni.

A Consumer Reports kutatóintézet által nemrég végzett közvélemény kutatás szerint az amerikai potenciális autóvásárlók 63%-a érdeklődik az elektromos járművek iránt. A reprezentatív mintát képző kutatás során 1659-en mondták azt, hogy vásárolnának vagy lízingelnének új, vagy használt elektromos autót az elkövetkező két évben.

Úgy néz ki a BMW és társaik nem ezekkel az emberekkel beszéltek, mivel a válaszadók 31%-a mondta azt, hogy a következő autójuk elektromos lehet, 27% pedig úgy vélte, hogy valamikor a jövőben váltanának elektromosra. 5% szerint mindenképpen elektromos lesz a következő vásárolt vagy lízingelt járműve. Ha ez az utóbbi csoport tényleg így tesz, akkor az nagyot fog dobni a plug-in járművek eladási számain, amik 2018-ban 2%-át tették ki az összes Amerikában eladott autónak.

Elképzelhető, hogy nem a vásárlókat, hanem az autógyártókat hagyják hidegen a villanyautók? Az amerikai autógyártók és kereskedők eddig szinte semmilyen erőfeszítést sem tettek az elektromos mobilitás népszerűsítése felé, ennek ellenére a kutatás azt mutatja, hogy lenne rá igény. A nagy autómárkák nem szolgálnak sem elegendő információval, sem elegendő választékkal. Ami késik, azonban nem múlik. Az elektromos autópiac növekedésével egyre többen fogják az elektromos autókat életképes lehetőségnek tekinteni.

A kutatás fontosabb eredményei:

  • a válaszadók 72%-a szerint az autógyártóknak többféle elektromos autót kéne gyártaniuk, beleértve az SUV-kat, pickupokat és kisbuszokat
  • 72% szerint az elektromosra váltás csökkenteni fogja a légszennyezést
  • 65% szerint az elektromos autókkal kevesebb lesz az üzemanyag és karbantartási költség
Előző cikkSzakértők szerint a Teslának hét év előnye van a nagy autómárkákkal szemben
Következő cikkA Tesla jó úton halad ahhoz, hogy 2019-ben 20 milliárd dolláros árbevételt érjen el