Az a kijelentés, hogy hozzuk ki a legtöbbet egy elektromos autó akkumulátorából, az nem csak azt jelenti, hogy minél nagyobb hatótávot sajtoljunk ki belőle. Ugyebár nem szeretnénk egyszercsak az út mellett ragadni azért, mert korábban még 300 kilométert tettünk meg egy feltöltéssel, majd teljesen ugyanazt az útvonalat követve egy év-két év múlva már csak ötvennel kevesebbet megyünk el.

Az elektromos autóknál ugyanúgy vigyázni kell az energiaforrások élettartamára, mint egy telefonnál, vagy bármilyen más eszköznél, és egyáltalán nem mindegy, hogyan, mikor, milyen időközönként töltjük. Ha ugyanis betartjuk a következő tippeket, akkor akár több évig is meg lehet őrizni az eredetihez nagyon hasonló állapotot. De mi ez a 8 tipp, amire gondoltunk?

1. Figyeljünk a sebességre

Amikor a forgalom engedi, és mostanában ezt egyre ritkábban engedi, főleg a fővárosban, akkor sem kell őrült módjára rohanni, érdemes inkább takarékoskodni. Természetesen nem lehet mindig lassan közlekedni, főleg, amikor hátulról csak úgy tolnak le még az 50-es táblánál is, de ha tehetjük, válasszunk nyugodtabb útvonalat, hogy ne kelljen túl gyakran töltőpont után kutatnunk.

2. Ne töltsük fel teljesen az akkumulátort

Vagy csak habitus kérdése, vagy csak hiedelem, hogy teljes töltőttséggel nagyobb hatótáv érhető el, teljesen mindegy, ugyanis fizikai tény, hogy a lítiumion-akkumulátoroknak az tesz a legjobbat, ha csak 80%-ig vannak etetve, nem pedig 100%-ig. Ha ugyanis 4/5-ig pumpáljuk naftával, akkor még marad „tere” az akkucsomagnak a rekuperációs folyamatok során generálódó töltésnek is.

3. Parkoljunk árnyékban

Sokan inkább távolabb parkolnak a végcéltól, hogy elkerüljék a hatalmas dugókat. A másik szokás, hogy mindenki árnyékot keres, jogosan, hiszen senki sem szeret forró autóba belehuppanni. Nos, ez az elektromos autóknál még fontosabb szempont, mivel így elkerülhetjük, hogy a termomenedzsment rendszere folyamatosen működés alatt álljon a megfelelő akkumulátorhűtés érdekében.

4. Ne használjunk mindig villámtöltést

Legalábbis ne mindig. Igen, mindenki tudja, hogy az elektromos autók töltése jóval hosszabb ideig tart, mint egy hagyományos autó megtankolása, így amikor csak lehet, igyekszik mindenki minél hamarabb túllenni a töltésen. Csakhogy ez azért nem túl egészséges az akkumulátoroknak. Minden egyes villámtöltés ugyanis csökkenti az erőforrások élettartamát, nem sokkal, de ahogy mondják, sok kicsi sokra megy. Számítások szerint például ha valaki normál töltést használ, akkor nyolc év után is még 80%-os állapotra számíthat, állandó villámtöltést használva viszont csak 60-70% lesz ugyanez. Ami nagyon nem mindegy.

5. Kerüljük a teljes lemerítést

Ahogy a villámtöltés, úgy az állandó lemerülés közeli állapot is jelentősen csökkenti az akkumulátorok élettartamát. Bizony, ha mindig csak pár százalékkal értünk oda a töltőoszlophoz, akkor ezt az autó hosszú távon nem fogja meghálálni. Inkább figyeljünk oda, és ha lehet, 30%-nál már iparkodjunk és menjünk el valahova tölteni az autót.

6. Melegben/hidegben több időt szánjunk a töltésre

Amikor kint tombol a forróság, elviselhetetlenül meleg a levegő, akkor több időt kell szánni a töltésre. A lítiumion-akkumulátorok ugyanis nem szeretik a meleget, és jobban is merülnek ilyenkor, akárcsak a nagy hidegben. De ez fordítva is igaz, nem tudják annyira tempósan magukba szívni az energiát, mint optimális viszonyok között, így lehet, hogy a megszokott módon nem 40, hanem 50 percbe telik majd ugyanannyi százalékot beletölteni az autóba.

7. Jól tervezzük meg az útvonalat

Ha lehet, inkább válasszunk egy picivel hosszabb útvonalat, mintsem állandó hegyre föl hegyre le irányban haladjunk. Ez ugyanis folyamatosan terheli a berendezéseket, plusz egyáltalán nem minősül kíméletes használatnak. A sík terep a legjobb, de azért nem kell félni attól, hogy egy elektromos autóval ne lehetne nekivágni egy síelésnek. Már amelyikkel a gyári hatótáv okán nem kell félni persze.

8. Figyeljünk, hogyan hagyjuk otthon az autónkat

Ha valaki éppen a nyári vakációt tervezi, és úgy gondolja, hogy az egy hét távollét alatt a kocsi majd a reptéri parkolóban pihen, akkor lehetőleg annyira próbálja meg feltölteni, hogy az egy hetes állás után még haza tudjon vele érni. Ha pedig taxival megy valaki, és otthon a töltőn hagyja a járművét, akkor is maximalizálja, hogy csak 50-60%-ig engedje meg tölteni az autót a szoftver. Ne feledjük, minden nap csökken egy minimálisat a töltöttség.

Előző cikkA Tesla megnöveli az európai Superchargerek kapacitását
Következő cikkA Tesla legyártotta Kínában az első Model 3-at