Melyek a hazánkban jelenleg elérhető elektromos autók?

Egyre nagyobb a kereslet az elektromos autók iránt. Már csak az a kérdés, hogy Magyarországon milyen típusok is érhetőek el. Az alábbiakban bemutatjuk.

0

Nem meglepő módon a környezettudatosság és a költségoptimalizálás jegyében egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek hazánkban is az elektromos autók. Olyannyira népszerűek lettek ezek a típusok kishazánkban, hogy júniusra a számuk már a 10 ezret is meghaladta.

A kereslet növekedésében a növekedő népszerűségen és egyre jobban fejlődő töltőinfrastruktúrán túlmenően kulcsszerepet játszanak az állami támogatások. Május végén jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium, hogy az új elektromos autók vásárlását vissza nem térítendő támogatás formájában kívánja ösztönözni. A támogatás mértékét az autók vételáráház igazították, 11 millió forint alatti járművek esetében a támogatás mértéke 50%, de legfeljebb 2,5 millió forint; 11 és 15 millió forint közötti vételárral rendelkező villanyautók esetében pedig 500 ezer forint. A taxisok támogatására elkülönített keretben a legfeljebb 15 millió forintos vételár 55%-át az ITM állta.

A bejelentett állami támogatás olyan népszerű lett, hogy az 5 milliárdos keret másnapra el is fogyott 2.000 darab pályázattal. Jelenleg tehát nem elérhető állami támogatás elektromos autó vásárlására, de várhatóan 2021. elején hasonló formában ismételten lesz pályázható keret.

A növekvő kereslet érthető a fent bemutatott okok mentén, ám kérdés hogy a másik, azaz a kínálat oldalán milyen lehetőségek adódnak az érdeklődők számára. Az alábbiakban bemutatjuk a Magyarországon hivatalosan elérhető új villanyautókat gyártók szerint.

Audi

A Volkswagen csoporthoz tartozó Audi modellkínálatában régóta megtalálhatóak lágyhibrid és plug-in hibrid járművek egyaránt. A nagyobb forgalomban elérhető első tisztán elektromos autóját az ingolstadti autógyártó 2018. végén mutatta be. Ez az autó az e-tron volt, aminek azóta megjelent a sportosabb, e-tron Sportback változata is.

Mind az e-tron, mind pedig az e-tron Sportback az Audira jellemző magas minőséget képviselő, magasabb felépítményű elektromos prémium SUV járművek körét gazdagítják. Mindkét modellből elérhető bruttó 71 és bruttó 95 kWh kapacitású akkumulátorcsomaggal szerelt változat is. A kisebb akkumulátoros e-tron WLTP szerinti hatótávolsága 300 km, a nagyobbé pedig 417 kilométer. A Sportback az áramvonalasabb karosszéria következtében ugyanazzal az akkumulátorral nagyobb távolságot nagyobb hatótávolságot képes megtenni töltés nlékül. A 71 kWh-ás verzióban 347 kilométert, a 95 kWh-ásban pedig 450-et.

A legmagasabb felszereltségű e-tron 503 lóerős összkerékmeghajtású hajtásláncával 4,5 másodperc alatt gyorsul 100 km/h-ra 4,9 méteres hosszúságának ellenére is.

Az e-tron mindegyik kivitele összkerékmeghajtású és 11 kW-tal tölthető váltóáramon keresztül. Az akkumulátrcsomag méretétől függően egyenáramon 120, vagy akár 150 kW-tal is tölthetőek. A kisebb akkumulátoros e-tron 26 millió forintos listaártól indul, míg a nagyobb akkumulátoros Sportback 32 millió forinttól. Állami támogatás egyikre sem igényelhető. 

BMW

A BMW kínálatában az i3 rendkívül megosztó külsejével már 2013 óta elérhető. A típusból jó néhány van forgalomban Magyarországon is, Budapesten két autómegosztó flottájából is lehet bérelni ilyen elektromos autót. Az i3 az elmúlt 7 évben több ráncfelvarráson átment, hol az akkumulátorcsomag nőtt, hol elérhetővé vált egy sportosabb változat, hol pedig megszüntették az opcionális hatótávnövelésre szolgáló benzinmotort.

Az i3 jelenleg két változatban konfigurálható a BMW weboldalán: rendelhető az alap i3 és a sportosabb i3s. Az i3 170 lóerős villanymotorával WLTP szabvány szerint 310 kilométert tud megtenni egy feltöltéssel, míg a 184 lóerős i3s 285 kilométert. Jó hír, hogy mindkét modell tölthető akár 11 kW töltési teljesítménnyel váltóáramon keresztül, ám kevésbé jó hogy egyenárammal csupán 50 kW-tal.

Az i3 indulóára 13,1 millió forint, az i3s-é pedig 14,2 millió, így mindkét modell vásárlásához feltehetően igényelhető lesz januártól legalább félmillió állami támogatás.

A fogyasztói igényeknek megfelelően kiemelendő a BMW kínálatában, hogy az i3 mellett elérhetővé tette idéntől a régóta jól ismert X3 városi terepjárójának elektromos kivitelét is, az iX3-at.

Az i3-hoz képest az iX3 jóval nagyobb és korszerűbb is. Ez természetesen a modell árában is megmutatkozik. Az iX3 akkumulátorának bruttó kapacitása 80 kWh, amivel a WLTP szerint akár 460 kilométer megtehető töltés nélkül. Azon túlmenően, hogy 11 kW-tal tölthető AC-n, az iX3-nál DC-n elérhetővé vált a 150 kW-os teljesítmény is, mellyel akár 27 perc alatt feltölthető 80%-ra az autó.

A több mint 4,7 méteres autó teljesítményére sem lehet panasz, hiszen 286 lóerős villanymotorával 6,8 másodperc alatt képes állóhelyzetből elérni a 100 km/h-ás sebssséget. Indulóára 23 millió forint, így jóval kiesik az állami támogatást élvezhető modellek köréből.

DS

A PSA csoporthoz tartozó DS prémium almárka modellkínálatában található meg a DS 3 Crossback E-Tense elektromos városi crossover. Az autó meglehetősen szép kialakítása a mai városi autók trendjét követi, mindösszesen 4,1 méteres hosszúságához magas felépítést párosítottak a franciák.

Az idéntől kapható elektromos autót a PSA bruttó 50 kWh-ás akkumulátorral értékesíti, ami 325 km-es hatótávolságot kölcsönöz az autónak. Dicsérendő, hogy a nem kifejezetten nagynak mondható akkumulátorcsomag ellenére a gyártó nem spórolt a töltési lehetőségeken, váltóáramon 11 kW-tal, egyenáramon pedig 100 kW-tal tölthető az autó.

Városi terepjáró és 4,1 méteres kompakt méretének ellenére különleges, hogy sikerült 350 literes csomagtartót is kialakítani. A kedvező hatótávolság és méret mellett a teljesítményre sem lehet nagy panasz a mindennapokban, 136 lóerős villanymotor hajtja az első tengelyt, 8,7 másodperc alatt gyorsul százra.

A DS elektromos autójának indulóára 12,9 millió forint, de még a legmagasabb felszereltségben is 15 millió alatt rendelhető.

Fiat

Idéntől vált elérhetővé az Európában rendkívül népszerű Fiat 500-as elektromos változata hatchback és lenyitható tetejű kabrió kivitelben egyaránt. 

Az olasz elektromos autót bruttó 42 kWh kapacitású akkumulátorral értékesítik, ami WLTP szerinti 320 kilométeres hatótávolságot biztosít mind a kabrió, mind pedig a hatchback kivitel esetében. A mindösszesen 3,6 méter hosszú kisautó váltóáramon 11 kW-tal tölthető, egyenáramon pedig akár 85 kW teljesítménnyel.

A menetdinamikára sem lehet nagy panasz, mert a kisautót 120 lóerő telejsítményű hajtással szerelték az olaszok, ami 9 másodperc alatt gyorsítja az elektromos 500-ast nulláról százra.

A hatchback indulóára 11,7 millió, a kabrió pedig 12,7 milliós indulóárral konfigurálható a Fiatnál.

Honda

A Honda első, megszokottnak nem nevezhető dizájnnal rendelkező elektromos autója tavaly debütált Honda e néven. A városi kisautók körét gazdagító járművet a japánok bruttó 35,5 kWh kapacitású akkumulátorcsomaggal látták el, mely az átlagos fogyasztást figyelembe véve 220 kilométeres WLTP szerinti hatótávolságot eredményez csupán.

A korlátozott hatótávolsághoz korlátozott töltési lehetőségek társulnak, hiszen váltóáramon 6,6 kW teljesítménnyel, egyenáramon pedig 60 kW-tal tölthető legfeljebb a Honda e. Idéntől a márkakereskedésekben kétféle villanymotorral elérhető a modell: 136 lóerőssel, illetve 154 lóerőssel.

A kisebb teljesítményű elektromos kisautó a nagyobb mértékű állami támogatás 11 millió forintos korlátja alatt egy hajszálnyival, 10,99 millió forinttól indul.

Hyundai

A dél-koreai Hyundai régóta híres alternatív üzemanyagok hajtotta hatékony járműiről. A gyártó portfóliójában jelenleg két elektromos modell érhető el: a 2016 óta jól ismert IONIQ és a 2017-ben debütált Kona.

A rendkívül hatékony IONIQ jelenleg egyféle akkumulátorral kapható három felszereltségben. A bruttó 40 kWh kapacitású akkumulátorral szerelt dél-koreai villanyautó a WLTP szabvány szerinti mérések alapján akár 293 kilométert képes megtenni töltés nélkül. Az akkumulátort váltóáramról csupán 7,2 kW-tal lehet tölteni, egyenáramról viszont akár 100 kW-tal.

A 4,5 méter hosszú, 136 lóerős villanyautó indulóára a korlátozottabb Honda e-hez hasonlóan 10,99 millió forintról indul.

Az IONIQ mellett nagy sikernek örvend a gyártó Kona elnevezésű elektromos crossovere, amit a MOL Limo jóvoltából nemrég mi is leteszteltünk. A Kona elérhető 39 és 64 kWh kapacitású akkumulátorokkal is. Előbbi hatótávolsága katalógus szerint 289 kilométer, míg utóbbié 449 kilométer.

A kisebb Konát a gyártó 136 lóerős villanymotorral, a nagyobbat pedig 204 lóerőssel értékesíti. Mindkét változat opcionálisan 11 kW-tal tölthető váltóáramról, ám egyenáramon keresztül a 39 kWh-ás változat legfeljebb 50 kW-tal, a 64 kWh-ás pedig legfeljebb 77 kW-tal.

A kisebb akkus Kona induló listaára 10,99 millió forint, a nagyobbé pedig 12,99 millió.

Jaguar

A hamarosan 100. születésnapját ünneplő brit márka I-PACE névre hallgató telejsen elektromos meghajtású SUV autója 2019-ben vált elérhetővé. A minden dimenzióban a lehető legminőségibb villanyautó igazán kellemes alternatíva lehet azoknak, akik nem szeretnének lemondani kényelmükről a környezettudatos közlekedés érdekében.

Az I-PACE egyféle akkumulátorcsomaggal konfigurálható, amelynek kapacitása bruttó 90 kWh. Ez az átlagon felüli akkumulátor az autó vezetőjének a WLTP mérései szerint akár 470 kilométer töltés nélküli hangtalan autózást biztosít. Az akkumulátor váltóáramon csupán 7,4 kW teljesítménnel tölthető újra, egyenáramon pedig 100 kW-tal.

A megjelenésen és kényelmen túl a jármű teljesítménye is meggyőző, 400 lóerős teljesítményével állóhelyzetből a 100 km/h-ás sebességet 4,8 másodperc alatt éri el.

Az autó kategóriájából és jellemzőiből fakadóan értelemszerűen az állami támogatás felső határától messze van a 24,8 milliós indulóár.

Kia

A Hyundai leányvállalataként versenyző Kia kínálatában korábban is szerepeltek már elektromos autók, jelenleg azonban a kínálat részét mindösszesen a Hyundai Kona alapjaira épülő e-Niro crossover képzi.

Az e-Niro gyakorlatilag szint minden dimenziójában teljesen megegyezik a Konával, ugyanúgy 39 és 64 kWh-ás (bruttó 42 és 67) akkumulátorokkal érhető el. A kisebb akkus hatótávolsága 289 kilométer, a nagyobbé pedig 455 km. A kisebb modell teljesítménye 136 lóerő, míg a nagyobbé 204.

Tölthetőség szempontjából opcionálisan ugyanúgy elérhető a 11 kW-os fedélzeti töltő, ám egyenáramon a 64 kWh-ás változat 80 kW teljesítménnyel is tölthető.

A kisebb akkuval szerelt e-Niro indulóára 10,89 millió forint, a nagyobbé pedig 13 millió.

Mazda

A Mazda kínálatában nemrég jelent meg első elektromos autójuk, ami az MX-30 nevet viseli. Az MX-30 a maga közel 4,4 méteres hosszával a relatív nagyobb méretű városi terepjárók körét képzi, családok számára is jó megoldás lehet.

Az autót minden felszereltség esetében e-Skyactiv 143 lóerős villanymotorral lehet rendelni, mely energiával való ellátását egy bruttó 35,5 kWh kapacitású akkumulátorcsomag biztosítja. Az akkumulátor a WLTP szerint 200 kilométeres hatótávolságot biztosít az autónak, használata tehát ténylegesen a városi közlekedésre korlátozódik.

A motor teljesítményén és az akkumulátor méretén túl a tölthetősége sem számít kiemelkedőnek, váltóáramon 6,6 kW-tal, egyenáramon pedig 50 kW-tal tölthető az MX-30.

Nagy előnye azonban az elektromos Mazdának, hogy az extrákkal kifejezetten gazdagon ellátott alapfelszereltségű MX-30 megvásárolható már 10,4 millió forintért is.

Mercedes-Benz

A Mercedes jövőbeli elektromos autói számára egy teljesen új modellcsaládot hozott létre, ami az EQ nevet viseli. A modellcsalád jelenleg két típussal büszkélkedhet, az EQC SUV-vel és az EQV kisbusszal.

Az EQC azt a minőséget és menetdinamikát képviseli, ami jellemző bármely SUV Mercedesre, csak elektromos meghajtással. Az EQC a kínálatban egyféle kivitelben elérhető, az EQC 400 4Matic névre hallgatva.

Az elektromos SUV nevéből eredően összkerékmeghajtású, az autó teljesítménye meghaladja a 408 lóerőt is. Az energia tárolásáért egy bruttó 80 kWh kapacitású akkumulátorcsomag felel, ami ideális körülméynek szerint az ígéretek alapján akár 425 kilométeres hatótávolságot tesz lehetővé.

Az EQC-t váltóáramon csupán 7,4 kW teljesítménnyel lehet legfeljebb tölteni, egyenáramon pedig akár 110 kW-tal. A modell indulóára 26,3 millió forint.

Sok család és vállalkozás számára lehet előnyös, hogy a Mercedes V-osztályú kisbuszából már elérhető az elektromos meghajtással szerelt EQV is. A kisbusz 5,1 méteres hosszúságából fakadóan nem spóroltak a stuttgartiak az akkumulátorral, 100 kWh kapacitású csomag biztosítja az EQV üzemét hozzávetőlegesen 363 kilométeres hatótávolságon.

A nagy méretű akkumulátorcsomagot viszonylag gyorsan újra is lehet tölteni, köszönhetően a 11 kW-os fedélzeti AC töltőnek és a 110 kW-os DC töltési lehetőségnek.

Kiemelendő, hogy a 2635 kg önsúlyú kisbuszt a 204 lóerős villanymotor 362 Nm nyomatékkal 10 másodperc alatt gyorsítja állóhelyzetből 100 km/h-ás sebességre. Az EQV a Mercedes kínálatában 25,3 millió forintos indulóárral érhető el.

Mini

A BMW csoporthoz tartozó brit Mini kínálatában a plug-in hibrid modelleken túlmenően nemrég jelent meg a kizárólag elektromos meghajtással üzemelő, 3 ajtós Cooper SE.

A Mini jellemvonásait magán viselő elektromos autót a gyártó 184 lóerős villanymotorral szerelte fel, ami 7,3 másodperces 0-100 km/h gyorsulást tesz lehetővé. A motort energiával a 33,2 kWh bruttó kapacitású akkumulátorcsomag látja el, melynek köszönhetően a WLTP szerinti hatótávolság 235 kilométer körül alakul. Újra töltés szempontjából váltóáramon keresztül 11 kW-tal, egyenáramon keresztül pedig 50 kW-tal tölthető az elektromos Mini.

A legnagyobb előnye az autónak a dinamikus menettulajdonságai és esztétikus megjelenésén túl az árában rejlik, ugyanis a 3,85 méteres villanyautó indulóára mindösszesen 10,6 millió forint.

Nissan

A Tesla után a legtöbbeknek a Nissan lehet az első gyártó, ami eszükbe jut ha elektromos autóról hallanak. Nem véletlen, hiszen a Nissan Leaf elektromos autója már 2010 óta piacon van igen szép értékesítési számokkal. A japán gyártó kínálatában jelenleg is megtalálható a Leaf új generációs változata.

A Leaf a Nissantól kétféle akkumulátorcsomaggal vásárolható, 40 illetve 62 kWh kapacitásúval. A 40 kWh-ás Leaf hatótávolsága 270 km. Ebben az esetben az akkumulátor váltóáramról 6,6 kW teljesítménnyel tölthető újra, egyenáramról pedig 50 kW-tal. A menettulajdonságokért pedig leginkább a 150 lóerős villanymotor felel.

A 62 kWh-ás Leaf+ a kisebb kapacitású testvérével szemben 385 km töltés nélküli autózást tesz lehetővé. A Leaf+ további előnyei a standard Leafhez képest, hogy egyenáramon keresztül 50 kW helyett 100 kW-tal lehet tölteni a típust, valamint a telejsítménye 215 lóerő.

A 40 kWh-ás típus kedvezményesen bruttó 10,7 millió forintos listaáron vásárolható meg a Nissantól, míg a 62 kWh-ás Leaf+ 15,2 milliótól indul.

Opel

A PSA csoporthoz tartozó Opel modellkínálatában a nagy népszerűségnek örvendő Opel Corsa elektromos változata lett elérhető idén. Az Opel minőséget képviselő városi kisautót a gyártó 50 kWh-ás akkucsomaggal kínálja az érdeklődőknek, ami 330 km-es távolság megtételére képes energiamennyiséget tud tárolni.

Tölthetőség vonatkozásában AC-n 7.4 kW-tal lehet tölteni az elektromos Corsát, DC-n pedig akár 100 kW teljesítménnyel. A magas teljesítményű egyenáramú töltésnek köszönhetően a 330 km hatótávolságot biztosító akkumulátorcsomagot 80%-ra akár 28 perc alatt lehet feltölteni.

Teljesítmény szempontjából a 4 méter hosszú kisautó meghajtásáért egy 136 lóerős villanymotor felel, mely állóhelyzetből 100 km/h-ás sebességre 8,1 másodperc alatt gyorsítja a járművet.

Az Opel árlistája szerint a modell indulóára 11,4 millió forint, ám az állami támogatás 11 milliós korlátja miatt feltehetően lealkudható az a 400 ezer forint többlet.

Peugeot

A PSA konzorcium vezetőjeként a Peugeot számos villanyautó érkezését ígéri a Peugeotra jellemző dizájnvilággal. Jelenleg azonban mindösszesen két személyautó konfigurálható a gyártó weboldalán, az e208 kisautó és az e2008 SUV.

Az e208 ugyanazokra az alapokra esik, mint az Opel Corsa-e. Az autó ugyanúgy 4 méter hosszú, ugyanúgy 50 kWh-ás az akkumulátorának kapacitása, ugyanúgy 136 lóerős a motora.

A két modell között nagy eltérés fedezhető fel a hatótávolságban és töltési lehetőségekben. A Corsa 330 km-es hatótávolságához képest ugyanazzal az akkumulátorral a WLTP szerint az e208 350 kilométert képes megtenni töltés nélkül. Töltésnél pedig a változatlan egyenáramú töltés mellett váltóáramon az e208 11 kW-tal is tölthető.

Árakat tekintve is különbség van a két típus között a Peugeot javára, hiszen az e208 már 10,2 millió forintos listaáron konfigruálható.

Az e208 nagy testvérének számító e2008 emelt felépítésén túl más dimenziókban is nagyobb méretekkel rendelkezik. A Peugeot elektromos városi terepjárója már családoknak is megfelelő választás lehet 4,3 méteres hosszával és 405 literes csomagtartójával.

Hajtáslánc tekintetében az e208 hajtását örökölte, ugyanúgy 136 lóerős villanymotorral, 50 kWh-ás akkumulátorral, 11 kW-os fedélzeti töltővel kerül értékesítésre az autó. A nagyobb méret értelemszerűen hatással van a hatótávolságra, az e208 350 kilométeréhez képest 40 kilométerrel kevesebbet, 310 kilométert képes elmenni egy feltöltéssel az e2008.

Jó hír, hogy az e2008 jóval nagyob mérete ellenére nem kerül sokkal többe kisebb testvérénél. A hivatalos árlista szerint az elektromos SUV 10,8 millió forintos listaáron már vásárolható, azaz ideális esetben az állami támogatás 11 milliós határa alá is befér.

Porsche

Sokak várakozására és örömére a tavalyi Frankfurti Autószalonon debütált a Porsche első teljesen elektromos autója, a Porsche Taycan. A gyártó nem elégszik elégszer hangsúlyozni, hogy a Taycan elsődlegesen az utolsó csavarig Porsche, másodlagosan elektromos csupán. Úgy tervezték a szedánt, hogy ugyanazt a vezetési élményt biztosítsa, mint bármely másik Porsche.

A Taycan három kivitelben konfigurálható: Taycan 4S, Taycan Turbo és Taycan Turbo S. Értelemszerűen a 4S a leggyengébb, a Turbo S pedig a legerősebb változat.

Annak ellenére, hogy a 4S a leggyengébb, már ennek a változatnak is 523 lóerő a teljesítménye 640 Nm nyomatékkal. A hatalmas erőnek köszönhetően a 4S állóhelyzetből 4 másodperc alatt éri el a 100-at. A nagy teljesítmény mellett a 79,2 kWh kapacitású akkumulátor 407 kilométeres hatótávolságot biztosít, miközben tölteni egyenáramon akár 225 kW-tal is lehet.

A Taycan Turbo akkumulátorának kapacitása 93,4 kWh, ami katalógus szerint 450 kilométer elektromos hatótávolságot eredményez és egyenáramon akár a hihetetlenül magas 270 kW-os teljesítménnyel is újratölthető. A Turbo állóhelyzetből mindösszesen 3,2 másodperc alatt éri el a 100 km/h-át.

A Taycan Turbo S akkumulátora és töltője megegyezik a Turboval, a villanymotorok teljesítményében van különbség. A legsportosabb elektromos Porsche gyorsulása 2,8 másodperc.

Csodára számítani felesleges, az elektromos Taycanok árai követik a Porsche többi modelljének magas árszínvonalát. A 4S indulóára 36,9 millió forint, míg a Turbo S 64,8 milliótól indul.

Renault

A Renault Zoe jól ismert típus, igen nagy számban forgalomban van Magyarországon is. Két verzióban érhető el a Zoe Magyarországon, az R110 és R135 névre hallgató változatokban.

A Zoe R110 akkumulátorának kapacitása 41 kWh, ezzel hatótávolsága 300 km. Az R110-es változat tölthetősége meglehetősen korlátozott, hiszen egyenáramon (DC-n) egyáltalán nem tölthető. Cserében legalább váltóáramon akár 22 kW-tal. Villanymotorának teljesítménye mellesleg 107 lóerő.

Az R135 akkumulátora jóval nagyobb, 55 kWh-ás. Értelemszerűen a nagyobb akkumulátornak köszönhetően többet is lehet menni egy feltöltéssel, WLTP szerint 390 kilométert. Az R135 javította az R110 nagy hiányosságát, tölthető DC-n keresztül is, 50 kW teljesítménnyel. A villanymotor teljesítménye is magasabb, 134 lóerő.

A Zoe árlistája szerint az R110 indulóára 10,9 millió forint, míg az R135 ára 11,86 millióról indul.

Smart

A Daimlerhez tartozó Smartnak a kínálatában három elektromos autó is megtalálható: a kétszemélyes EQ fortwo és annak kabrió változata az EQ fortwo cabrio, valamint a négyszemélyes EQ forfour.

A hajtáslánc mindhárom modellnél teljes mértékben megegyezik, csupán a ráépített karosszéria tér el. Mindegyik elektromos Smart akkumulátorának kapacitása 17,6 kWh, hatótávolságuk 130 kilométer, villanymotoruk teljesítménye 80 lóerő és kizárólag AC-ről tölthető 22 kW teljesítménnyel. A kétszemélyes Smartok 2,7 méter hosszúak, a négyszemélyes változat pedig 3,5 méteres.

A városi kisautók az elérhető legolcsóbbak jelenleg, hiszen a fortwo coupe indulóára 7,2 millió forint, a fortwo cabrióé 8,3 millió, a forfouré pedig 7,4 millió.

Volkswagen

A Volkswagen kínálatában már jó ideje elérhetőek voltak különböző elektromos autók, gondoljunk akár az e-Upra, akár az e-Golfra. A forradalmian új ID.3 érkezésével a kínálatból kiesett mind az e-Up, mind pedig az e-Golf. A wolfsburgiak nyilatkozata szerint az ID.3 az az autó, amely meg fogja határozni a márka jövőjét.

A legtöbb villanyautóhoz hasonlóan a moduláris platformra épülő ID. 3 rendelhető különböző akkumulátorcsomagokkal és motorokkal különböző felszereltségi szinteken. Az ígéretek szerint az ID. 3-ból a közeljövőben lesz 48 kWh, 62 kWh és 82 kWh kapacitású akkumulátorral szerelt változat is.

Jelenleg a 62 kWh bruttó kapacitású ID. 3 érhető el Magyarországon, melynek WLTP szerinti hatótávolsága 420 kilométer. A 62 kWh-ás ID. 3 váltóáramon 11 kW-tal tölthető újra, egyenáramon pedig akár 100 kW-tal. A meglehetősen tágas és kényelmes, innovatív ID. 3 teljesítménye 204 lóerő a közepes akkumulátorral. Ezzel a teljesítménnyel 7 másodperc alatt gyorsul 100-ra.

A közepes akkumulátorral szerelt ID. 3 hazai indulóára 14,2 millió forint, ami extráktól függően akár 17,4 millió is lehet.

Fontos ismételten megjegyezni, hogy a cikkben bemutatott árak az aktuális bruttó listaárat jelentik. Ezekből az árakból jó eséllyel lehet alkudni a legtöbb márkakereskedésben, továbbá az ismételten megjelenő állami támogatás mértéke is levonandó belőlük. Nehéz meghatározni, hogy a bemutatott típusok közül melyik a legjobb, ízlés és igények kérdése.

Előző cikkÁtadta a MOL az első ultratöltőjét
Következő cikkNorvégia és Vy Bus: karbonsemlegesség 2025-ig
Fischer András
Ötödik éve az elektromobilitás frontvonalában harcoló újságíró.