Hamarosan megérkezik Norvégia második legnagyobb városába, Bergenbe az a 102 darab tisztán elektromos hajtású Yutong E12 és E15 típusú autóbusz, amelyeket a Skyss ernyőszervezet alvállalkozójaként szolgáltató Keolis Norge közlekedési vállalat állít forgalomba. A Yutong számára európai rekordot jelentő megrendelés fontos állomás a kínai buszgyártó globalizációs programjában.
A globálisan jelenleg 15 országban jelen lévő Keolis Group norvég részlege 2019 júniusában nyerte el kilenc és fél évre összesen 138 környezetbarát autóbusz üzemeltetésének jogát a Skyss hálózatán, ehhez kapcsolódva pedig az ország addigi legnagyobb darabszámú villanybusz-beszerzését hozta tető alá tavaly decemberben.
Az időközben elkészült Yutong villanybuszok behajózása július közepén vette kezdetét Sanghaj kikötőjében, így a kezelőszemélyzet betanítása után hamarosan már a bergeni utcákon suhanhatnak a vadonatúj járművek.
A három részletben érkező szállítmány oroszlánrésze, összesen 88 darab villanybusz a típus 12 méteres hagyományos szóló változatába (E12) tartozik, a fennmaradó 14 kocsi pedig a háromtengelyes, 15 méter hosszú nyújtott kivitelből (E15) kerül ki.
A sorozat első, előrehozott gyártású példánya a szerződés aláírását követő két hónapon belül elkészült, a buszt 2020 január 19-én a csengcsou-i gyárban a Keolis Norge képviselői is megtekintették. A további látogatásokat a koronavírus-járvány kitörése megakadályozta, így a széria többi példányát helyszíni szemlék helyett élő videón keresztül “Cloud Bus Inspeciton” szolgáltatás keretében ellenőrizte a norvég megrendelő. A pandémia okozta fennakadások ellenére a buszokat így is jóval határidő lejárta előtt készre jelentette a kínai buszgyártó.
A Keolis Norge küldöttjei beszámolók szerint nagyon elégedettek voltak a gyárban látottakkal
A bergeni rendeltetésű 12 méter hosszú, kétajtós kocsikat 34 darab biztonsági övvel ellátott utasüléssel szállítja a Yutong, a felszereltségben a légkondicionáló, a korszerű utastájékoztató rendszer és a fedélzeti WiFi mellett az ajtók fölé telepített utasszámláló berendezés is megtalálható.
A buszok egész napi folyamatos üzemet biztosító, 422 kWh összkapacitású vontatási akkumulátorcsomaggal jönnek, energiaellátásukat a helyi Mannsverk buszgarázsban kiépítendő éjszakai töltőállások biztosítják. A tervek szerint évente közel 17 millió utast szállító elektromos buszoktól évi mintegy 3800 tonna CO2-megtakarítást vár Bergen.
A Yutong éppen egy évtizede, 2010-ben jelent meg az európai buszpiacon, az utóbbi években pedig kimondottan sikeresen szerepel a kontinens északi országaiban. A kínai buszgyártó óriás térségbeli jelenléte egy 2018-ban Izlandra szállított 14 darabos villanybusz-szériával kezdődött, ezt a következő évben egy 33 darabos finn, majd pedig két, 20-20 darabos dán megrendelés követte (ezek közül az egyik szintén a Keolistól); az eddig átadott buszok állítólag várakozáson felül teljesítenek.
Mindazonáltal a Yutong dél felé is terjeszkedik, az olasz piacra például egy nemrég elnyert 100 darabos torinói megrendeléssel lép be a cég.
A Keolis Norge a Skyss részére végzendő szolgáltatáshoz a 102 Yutong akkumulátoros villanybusz mellett további 10 darab Solaris csuklós trolibuszt és 26 darab hidrogénezett növényi olajjal (HVO) üzemelő Volvo autóbuszt is vásárol.