Az elmúlt hetekben egészen érdekes spirál alakult ki a makrogazdaságban, lassan iparágtól függetlenül minden területen alapanyag- és munkaerőhiányt, valamint áremelkedést tapasztalhatunk. Ezzel a jelenséggel a legtöbben a közutak menti benzinkutak árakat megjelenítő tábláján találkozhatunk, hiszen rend szerint szerdánként és pénteken igen nagy mértékben drágulnak az üzemanyagok.
A drágulás mellett a pánikvásárlások miatt már itthon is bizonyos adalékanyagokból átmeneti hiány alakult ki, ilyen volt legutóbb az AdBlue esete is. A villanyautósokat ugyanakkor ezek a változások egyáltalán nem érintették, hiszen sem az otthoni lakossági díjszabása, sem pedig a nagyobb töltőhálózatok vételezési díja nem változott a villamos energia vonatkozásában. Ők ugyanazon a költségszinten képesek továbbra is tölteni kedvenc e-autójukat, az üzemanyagok árának változásával legfeljebb közvetetten találkoznak.
Érdekes megvizsgálni azért az Egyesült Királyságban kibontakozott drámai helyzetet, ahol elsősorban a sofőrök hiánya és a pánikvásárlások miatt szabályosan üzemanyaghiány jelent meg néhány benzinkúton. A Volkswagen Financial Services által végzett kutatás eredményeként az látszik, hogy a résztvevők több mint harmada (35%-uk) a megtapasztalt üzemanyaghiány következtében sokkal szívesebben vásárolna inkább elektromos autót.
A kutatás kitért arra is, hogy a résztvevő 18-24 év közötti kitöltők 30%-a bevallotta, hogy szeptember vége és október közepe között valóban volt példa arra, hogy csupán pánikból kifolyólag vásárolt otthonra üzemanyagot a tartalékképzés jegyében. A 65 és 74 év közöttiek körében ez az arány csupán 3% volt.
A Volkswagen Financial Services üdvözli a megnövekedett elfogadottságot illetve vásárlási hajlandóságot az elektromos autókat illetően, úgy látják hogy a villanyautók korábban sosem voltak még ilyen népszerűek. Látják viszont azt is, hogy a kitűzött kormányzati dekarbonizációs célok eléréséhez még jobban növelni kell az e-autók népszerűségét.
A népszerűség növelése pedig könnyen elérhető, hiszen az Egyesült Királyságban például egy átlagos autóút mindösszesen 16 kilométer, amit bőven teljesíteni tud bármilyen villanyautó. A kommunikációs eszközök használata mellett persze nagy segítség a technológia fejlődésével párhuzamosan megjelenő egyre olcsóbb autók piaci elérhetősége is.