Amikor a Tesla először mutatta be az elektromos nyergesvontatóját 2017-ben, akkor a gyártás megkezdését 2019-re jósolták.

Most 2019 van, és még mindig nem tudjuk, hogy hol és főleg mikor fogják megépíteni a járművet.

Egy ideje arról szólnak a pletykák, hogy a gyártásról szóló tervek végre elkészültek, de konkrét információt még nem kaptunk.

Most a Tesla Semi két, már ismert prototípusa a Gigafactory 1 területén bukkant elő, majd a járműveket ki is állították a nevadai telephely előterében.

Azt nem tiszta, hogy a Tesla miért vitte a két prototípust a gyárba, de azt tudjuk, hogy az utóbbi időben teherszállításra például használták a járműveket. (A megrendelt elektromos autókat vitték velük a vásárlóknak, valamint árut is szállítottak a Gigafactory 1 és a Fremont-i gyár között.) Elon Musk „gigantikusnak” nevezte a két gyár között fellépő logisztikai költségeket.

Mindezek tudatában arra lehet számítani, hogy a Tesla hamarosan bejelentést tesz a Semi gyártását illetően. Nagyon sok foglalás érkezett az elektromos nyergesvontatóval kapcsolatban, főleg üzleti ügyfelektől, akik ezekkel a járművekkel szeretnék feltölteni mindennapi tevékenységükhöz alkalmazott flottájukat.

Előző cikkA Tesla új Atari játékokat jelentet meg a TeslAtari funkció részeként
Következő cikkA Jaguar újrahasznosított alumíniumot tesz új autóiba