Ráncfelvarrás elé néz a Tesla két korábbi modellje – derítette ki az Electrek, a Teslához egészen közel álló villanyautós szakoldal. A hír szerint az amerikai gyártó a beltéren és a hajtásláncon is alakít a Model S-ben és X-ben, amelynek köszönhetően nőhet a hatótáv és talán az akkumulátorkapacitás is.
Az Electrek forrásai szerint a Tesla a korábbi kijelentéseivel ellentétben arra készül, hogy az említett két modellt is ugyanazokkal a 2170-es cellákkal szereljék fel, mint a Model 3-at. Ezzel egy időben új és hatékonyabb, állandó mágneses villanymotorok is érkezhetnek a két autóba.
Az ezeknek köszönhető hatótávnövelés mellett az új csomaggal bizonyára a Model S és a Model X is fellép a Supercharger V3 szintjére, vagyis a frissített modellek már képesek lesznek kihasználni a 250 kW-os töltési csúcsteljesítményt. A jelenleg kereskedelmi forgalomban lévő modellek várhatóan csak 200 kW körüli teljesítményt lesznek képesek fogadni.
A pletykák szerint a Teslánál készülő programkód szerint a Model S és Model X is felkészül a CCS villámtöltésre, vagyis az sem kizárt, hogy a két idősebb Tesla modell is megkapja a CCS csatlakozót. Ugyanúgy, ahogyan az európai Tesla Model 3.
A frissített változatok bemutatójának időpontja eddig ismeretlen, ám a Model 3 érkezésének betudható egyre enyhülő kereslet miatt a gyártó elvileg igyekszik minél hamarabb elkészülni a ráncfelvarrással. Az Electrek szerint akár már júniusban leránthatják a leplet az új Model S-ről és Model X-ről.