A BYD A Shanghai Auto Show kiállításon bemutatta a legújabb elektromos autóját, az E-SEED-et. De mindenekelőtt ismertessünk pár tényt a BYD-ről. A zéró-emissziós megoldásokon alapuló technológiát alkalmazó kínai cég nevéhez már több létező (Song Pro SUV és különböző elektromos szedánok) és egyelőre csak tervezett autó (E-SEED GT) is fűződik. A céget 1995-ben alapították, és ez idő alatt az alkalmazottak száma húszról 240 ezerre nőtt. A BYD jelenleg a világ legnagyobb elektromos járműgyártója. Tervezőik között korábbi Audi, Ferrari és Mercedes-Benz mérnököket találunk, ami, valljuk be, nem rossz ajánlólevél.

A vállalat termékei között nem csak személyautók szerepelnek. Januárban a BYD az ötvenezredik elektromos buszának gyártását ünnepelte (amelyek nem csak számos kínai nagyvárosban, hanem Londonban és Los Angelesben is működnek), nemrég pedig arról tettek bejelentést, hogy létrehoztak egy elektromos kukásautót, amit Kaliforniában fognak majd használni. Általában nem a buszokra és kukásautókra irányul a legnagyobb figyelem, azonban az azokat gyártó cégek számára óriási piacoknak számítanak.

Mindezek mellett azonban meg kell jegyezni, hogy az élet azért nem fenékig tejfel a BYD számára sem. Korábban nem egyszer kerültek összetűzésbe az amerikai közlekedési hatósággal bizonyos minőségi és teljesítményi kérdések kapcsán. A Los Angeles Times egyik cikke szerint a város első öt BYD buszát kevesebb, mint öt hónap után vissza kellett hívni az utakról. Annak ellenére, hogy a Dél-Kaliforniában több százmillió dollár értékű megbízásokat nyert el a BYD, a hírek arról szólnak, hogy a járműveik egyre-másra lerobbannak, és sokkal több karbantartást igényelnek, mint azok a diesel buszok, amelyek helyére érkeztek. A hatótávolság kapcsán is felmerültek kérdőjelek, mivel az ígért 155 mérföld helyett a buszok 50 mérföld körül átlagot tudtak csak felmutatni.

Frank Girardot, a BYD Észak-amerikai kommunikációs vezetője úgy nyilatkozott, hogy a LAT cikke óta eltelt egy évben nemcsak hatalmas fejlődésen mentek keresztül a járművek, hanem számos újabb megrendelést is kaptak elégedett vásárlóiktól, aminél semmi sem bizonyíthatná jobban a buszok megbízhatóságát.”

Előző cikkÚj elektromos EQB crossover a Mercedes-Benztől
Következő cikkMagyarországon is Tesla-szalon nyílt