Az Echion Technologies startupcéget a Cambridge-i Egyetemen nanotudományt tanuló Dr. Jean De La Verpilliere alapította, aki elmondása szerint egy olyan új porállagú anyagot hozott létre, amit a grafit helyett lehet használni a li-on akkucellák belsejében és meggyőző módon növeli az újratölthetőségi kapacitást.

„A por a lítium akkumulátor központi alkotóeleme. Ez egy új típusú por, amelynek köszönhetően a töltési idő 45 helyett 6 perc lesz. Ez az autókra is vonatkozik, ami azt jelenti, hogy az elektromos autót is olyan könnyedén és kényelmesen lehetne felölteni, mint egy hagyományos benzines változatot.”

A startup már egy hitelesített prototípust is előállított, és már befektetések is érkeztek.

„Jelenleg skálázható gyártási módszereken dolgozunk, melyek segítségével egy gyár ezer tonna port tud majd legyártani egészen egyszerűen. Van egy prototípusunk és jövőre megcélozzuk a kereskedelmi forgalomban való értékesítést is.” – folytatat De La Verpilliere.

Az Echion azt is közli, hogy az új anyag minden probléma és extra költség nélkül integrálható a meglévő gyártási környezetekbe. A vállalat elmondása szerint már kapcsolatban áll egy OEM alkatrészgyártóval, és a tervek szerint 2020-ban fog megkezdődni a gyártás.

Nagyon csábítóan hangzik az, hogy tudósok egyszer csak feltalálnak egy új anyagot, ami aztán jelentősen megnöveli az akkumulátorok kapacitását, és ezzel felgyorsul az elektromos autók térnyerése. Egyedül csak az a bökkenő, hogy az utóbbi időben ilyesmiről már sokszor hallottunk, és csak nagyon ritkán válik az új technológia egy valóban használható termékké. Itt most annyiban más a helyzet, hogy az Echion már konkrétan a gyártásról és az értékesítésről beszél, de ne feledjük el, hogy még nem mondtak el túl sokat erről az új anyagról.

Előző cikkKínában adómentessé válnak, de drágulnak is a Teslák
Következő cikkA Peugeot bemutatja a 3008 GT Hybrid4 plug-in hibridet