Skoda Enyaq teszt – a hétköznapok csúcsa

Sikerült testközelből megtapasztalnunk a Skoda új elektromos üdvöskéjének előnyeit, melyek túltesznek minden várakozásunkon.

0

Az Audi, Volkswagen és Skoda gépjárművek pécsi márkakereskedésének és márkaszervizének számító AutóCity révén a Volkswagen ID.3 után sikerült szemügyre vennünk a vadonatúj elektromos Skodát, az Enyaqot.

Bevallom őszintén, a tesztet megelőzőleg értetlenül álltam az Enyaq előtt. Megeshet hogy csal az emlékezetem, de a modell 2020-as bemutatóját megelőzőleg abszolút nem láttam annyi koncepciót és prototípust vagy akkora marketing kampányt, mint amit az ID.3 és ID.4 esetében mindannyian megtapasztalhattunk. Közrejátszhatott ebben természetesen az is, hogy a begyűrűzött koronavírus járvány kellős közepette mutatták be a modellt, mégis váratlanul ért.

Számomra szinte meglepetésszerűen bemutatták a Volkswagen ID.3 és ID.4 platformjára épülő, Volkswagen hajtásláncot használó Enyaqot és azt gondoltam magamban, hogy igen, ezt odatették a Volkswagen konszernnél. Az Enyaq megtestesít és egyben kielégít minden olyan igényt, ami felmerülhet egy villanyautóval szemben, egyszerűen ott van a szeren.

Az autó beszerzéséhez rögös út vezetett, hiszen egyrészt a járvány szépen lelassította az alapvetően szokványos folyamatokat, másrészt pedig az elektromos Skoda Citigohoz hasonlóan elég kevés készül az Enyaqból.

A hosszas szervezést követően viszont az AutóCitynek hála sikerült beülnöm egy igazán kellemes Enyaqba, hiszen tesztalanyunk az elérhető legnagyobb, bruttó 82 kWh-ás akkumulátorral szerelt változat, abból is az egyik legjobban felszerelt darab.

Külső

Mindannyian jól tudjuk, hogy a Volkswagen képes kifejezetten szépnek és mutatósnak nevezhető autókat a piacra dobni. Pár típust leszámítva elmondható, hogy az óriás portfóliójába tartozó modellek mind igazán szépek, a legújabb trendeket követik. Nincs ez másképp a Skoda háza táján sem, az elmúlt években megkezdett dizájnvonal véleményem szerint igazán jót tett a márkának.

Az Enyaq pedig különösen szép. A teszt során nem sikerült találkoznom olyannal, akik ne tetszett volna. Az előnyös megjelenéshez nagyban hozzájárul azért a súlyos felárért választható 21 colos felnik és a gyönyörű fehér színű metálfényezés.

A részleteket szemlélve rengeteg olyan, vonalzóval rajzolt él fedezhető fel, amelyek roppant izgalmassá teszik ezt az elektromos SUV-t. A csomagtartó tetején található spoiler, a tető lejtése egyszere ruházza fel az autót sportos és elegáns jegyekkel is. Mégis, teljes egészében beleillik az átlagos autók sorába, ránézve nincs űrhajó benyomása az embernek.

Az Enyaq esetében különös, hogy ránézésre egy hatalmas nagy batárnak tűnik, miközben hossza ,,mindösszesen” 4,65 méter. Szélessége 1,88 méter, magassága pedig 1,62 méter, miközben az önsúlya a 2 tonnát súrolja.

Az autó abszolút a komfort köré épült, az ajtók mérete és nyílása is nagy, magasra lehet beülni. Ezen a ponton érdemes megnézni, hogy a felszereltség részét képezi olyan projektor, ami éjjel az első ajtó elé vetíti ki a Skoda feliratot.

A lámpatestek tekintetében természetesen elől-hátul rendkívül impozáns megjelenésű LED izzókról beszélhetünk. Az első fényszóróknál külön kiemelendő a Skoda Crystal Lightning fantázianévre hallgató technológia, ami gyakorlatilag nem más mint a Skoda mátrix LED technológiája. Az ID.3-nál tapasztaltakkal párhuzamosan nagyon jól is világítanak.

Belső

A külső mellett az igazán kellemes csalódást a beltér okozza. Nem túl rég, teszteltem egy egészen magas felszereltségű ID.3-at, álmaimban sem gondoltam volna hogy ahhoz képest a ,,B-brandnek” számító Skoda ezerszer praktikusabb, kényelmesebb és sokkal jobb anyaghasználatú belteret tud kínálni.

Beülve az autóba az egyébként kiváló méretű és tapintású kormánykerék és a hatalmas, fekvő tájolású kijelző mellett az első ami feltűnik az a vezető oldali ajtótól egészen az anyós ülés melletti ajtóig húzódó igazán jó minőségű, puha tapintású és szép varrású műbőr elem. Az elem alatt az autó teljes szélességében nem mellesleg hangulatmegvilágítás helyezkedik el, amit elemenként lehet személyreszabni.

Hasznos és mindemellett rendkívül jó húzás volt a Skoda részéről, hogy kárpittal borította mind az ajtózsebeket, mind pedig a biztonsági öv csatlakozójának a könyöktámasz felőli oldalát, ezzel megakadályozva a kellemetlen zörgő hangokat. Kevés típusban van ilyenfajta figyelmesség, így tehát ezek a részletek mindenképp dicséretre méltók. Anyaghasználat terén egyedül az ajtóbehúzóra lehet panasz, pont a leggyakrabban megfogott elem készült kissé gyengébb minőségű műanyagból.

Ami talán a legnagyobb meglepetést okozza mégis, az nem más mint a motorosan állítható ülés. Kényelemre egyszerűen pazar. Pont elég széles, elég hosszú és a formája is nekem tökéletesen megfelelő. Tart oldalról is, mégsem egy olyan sportos, amivel ne lehetne kényelmesen megtenni hosszabb utakat is.

A térkínálat mind elől, mind pedig hátul bőven elegendő, még a 195 centimmel is vígan táncolhatnék magam mögött, ami meglehetősen ritka, főleg elektromos autókban. Külön öröm, hogy a tesztautó felszereltségi szintjén háromzónás a digitklíma, a könyöklő mögötti konzolról a hátul ülők is külön vezérelhetik úgy, ahogy a hátsó ülések is fűthetők.

Vezetés közben tűnt fel először, hogy az Enyaqon ergonómia szempontjából pont azokat a módosításokat eszközölte a Skoda, melyekre az ID.3 esetében úgy vágytam. Végre vannak fizikai gombok a kijelző alatt, az ablakemelők is 4 darab klasszikus ablakemelő gombbal mozgathatók, sőt még a lámpát is hagyományos gombbal lehet állítani. A gombokon túl egyébként is minden elég jól a vezető kezére áll, kezdve a vezeték nélküli telefon töltőtől egészen a hangerő szabályozóig. Kellemes, hogy a vezető ülésből kiszállva az Enyaq esetében az ajtóba rejtett esernyő sem maradt ki.

Az utastéren túl nem mellesleg az Enyaq esetében a csomagtérre sem lehet panasz, hiszen az elektromosan nyíló ajtó mögött egy 585 literes csomagtartó helyezkedik el, ami még tovább is bővíthető egyrészt lefelé, másrészt pedig a hátsó ülések ledöntésével. Az egész autót átjáró praktikus megoldások és kiváló helykihasználás csúcsa a csomagtartóban mutatkozik meg, ahol is számos rögzítőfüllel és tépőzáras rögzítővel, valamint oldalról lenyitható akasztókkal találkozunk. A tesztautó ráadásul gombnyomásra elektromosan kihajtható vonóhoroggal is fel lett szerelve.

Vezetési élmény

A vezetési élmény tekintetében semmi okom nem volt a panaszra, azt a maximális komfortos közlekedést nyújtja menetdinamikában is az Enyaq, mint amit a beltér is sugall. A hangszigetelés egészen jó, nagyobb tempónál is inkább csak a futóműzaj szűrődik be az utastérbe, aminek okozója elsősorban a 21 collos felniszett. Ha rajtam múlna, hiába néz ki jól, biztosan kisebb kerekekkel kérném az autót.

A kormányzás kiválóan pontos, tök jól kanyarodik az autó. Teljesen más kategória ugyan, de az Enyaq előtt pont egy Audi RS5-höz volt szerencsém. Őszinte benyomásom, hogy az Enyaq érzésre sokkal jobban kormányozható, mint az RS5.

A futómű is meglehetősen pontos, nem az a feszes jellegű, sokkal inkább a magyar utakra optimalizált, magasságokat és mélységeket is kényelmesen tűrő puha csillapítású. Nagyon pozitív viszont, hogy a nagy tengelytáv ellenére még magasabb sebességnél sincs a vezetőnek olyan úszó hajó érzete.

A két első ülés között lévő kis irányváltó nekem kifejezetten szimpatikus volt, szubjektív ugyan, de nekem személy szerint jobban tetszik ez a megoldás, mint az ID.3 kormányoszlopán lévő irányváltó. Borzasztóan rossz viszont, hogy az elektromos rögzítőfékkel szemben az AUTO HOLD funkció nem kapott külön nyomógombot, vagy fél órámba telt mire a menüben megtaláltam a megfelelő beállítást.

A tesztelt autó az elérhető összes vezetési asszisztenssel fel van szerelve, ami egy 2-es szintű önvezető rendszert jelent a gyakorlatban. Egészen ügyesen tartja a távolságot az előtte lévőtől és a sávokban is szinte teljesen középen vezet, nem cikázik a két oldal között a nyáron tesztelt Hyundai Konával ellentétben.

Teljesítmény szempontjából az Enyaq hátsó tengelyére szerelt villanymotor 204 lóerős, ami a szinte azonnali, 310 Nm-es forgatónyomaték révén a kéttonnás kasztnit 8,5 másodperc alatt repíti 100-ra. Nem tudnék olyan racionális felhasználást említeni, melyhez ez ne lenne bőven elegendő. Többféle vezetési mód állítható be egyébként az eco-tól egészen a sportig, de nagy különbség nincs ezek között.

Az azonnali nyomaték mellett az elektromos hajtás miatt mégis a legfontosabb paramétere az autónak a fogyasztás. A hajtáslánc kifejezetten hatékony, a 2 tonnás tömeg ellenére országúton előzgetve, klímával is 15,8 kWh a fogyasztása 100 km-re vetítve. Ez az érték bámulatos egy ekkora autótól.

Tölthetőség, hatótávolság

Az Enyaq alapvetően háromféle akkumulátorral választható, bruttó 55 kWh, 62 kWh és 82 kWh kapacitású változattal. A gyártó a legkisebb változathoz WLTP szabvány szerint 340 kilométeres hatótávolságot ígér, míg a legnagyobbhoz 510 km-t.

A tesztalany az Enyaq iV 80 névre hallgató bruttó 82 kWh-ás kivitel volt, mellyel 15,8 kWh/100 kilométeres átlagfogyasztással közlekedtem a teszt során, ahogy azt az előző részben le is írtam. A 77 kWh-ás nettó kapacitást leosztva a 15,8 kWh/100km-es fogyasztással azt kapjuk, hogy a valóságban körülbelül 450-490 kilométer meg is tehető vele. Ez az akkumulátorméret úgy gondolom, hogy az átlagos felhasználás 90%-át bőven le is fedi.

Alapjáraton mindhárom variánst 7,2 kW teljesítményű AC fedélzeti töltővel és DC-n keresztül 50 kW teljesítménnyel töltés felvételére alkalmas akkumulátorral értékesíti a Skoda. Az 50 kW-os töltés a gyakorlatban azt jelenti, hogy 20 perc alatt átlagosan 100 kilométernyi töltés vehető fel. Az iV 80-hoz felár ellenében azonban elérhető a 11 kW-os AC töltés mellett akár 125 kW-os DC töltés is, amivel 20 perc alatt átlagosan 250 kilométernyi töltést vehető fel megfelelő töltőberendezés esetén.

Összegzés

Összességében az mondható el, hogy a tesztelt Skoda Enyaq iV 80 elektromos SUV-n kifejezetten nehéz fogást találni. Az autónak remek a megjelenése, belül kényelmes és az egészen jó vezetési élmény mellett még hatékony is mindamellett, hogy az infotainment rendszere nagyon okos és számos innovatív funkciót kínál. Az ára ugyan nem kevés, hiszen amíg az 55 kWh-ás Enyaq indulóára 14.350.000 Ft, a 82 kWh-ás modellé pedig 18.430.000 Ft, addig a felextrázott tesztautó listaára 24.426.000 Ft. Igaz, ebből a listaárból a konkrét autóra mintegy 1,5 millió forintnyi árengedményt biztosít az AutóCity, ráadásul ilyen áron ebben a kategóriában egyszerűen nem lehet jobbat találni.

Biztos vagyok abban, hogy az átlagos autóhasználók 90%-a kompromisszumok nélkül be tudná illeszteni a hétköznapjaiba ezt a remek villanyautót, én is zokszó nélkül megtenném.

Előző cikkMilyen járműveknek jár a zöld rendszám?
Következő cikkMegnyitja töltőhálózatát a Tesla