Górcső alatt a világ leggyorsabban tölthető elektromos autója

Közel öt évvel a prototípus bemutatása után bámulatos töltési képességekkel gurul utcára a Lucid Air. A cikkben bemutatjuk, mit is értünk bámulatos töltési képességek alatt.

0

Mint ahogy azt sokszor leírtuk már, elektromos autók választásánál értelemszerűen a vételár mellett a döntéshozatalnál kulcsfontosságú szempontként jelenik meg az akkumulátor, illetve annak újratölthetősége. Elektromos töltőállomásból ugyanis sajnos még közel sem áll rendelkezésünkre olyan infrastruktúra, mint ami tapasztalható a klasszikus benzinkutak esetében, így tehát egyáltalán nem irreleváns, hogy a kiszemelt típus milyen messze megy el egy töltéssel, illetve lemerülés esetén milyen gyorsan tölthető újra.

Peter Rawlinson volt az, aki annak idején a Teslánál vezető mérnökként felelős volt a Tesla Model S fejlesztéséért. Egy jó pár éve Rawlinson kilépett a Teslától és megalapította saját, elektromos autókat fejlesztő illetve gyártó cégét, a Lucid Motors-t. A Lucid először 2016. decemberében sokkolta a közönséget elektromos prémium szedánjának, a Lucid Air-nek a prototípusával, ami a hihetetlen luxus és dizájn mellett elképszető technológiai innovációkat hozott magával. Ezen a ponton jegyezném meg, hogy a villanyautó hajtásrendszerén többek között magyar mérnökök is dolgoztak.

Telt és múlt az idő, a Lucid Air pedig évről évre egyre fejlettebb lett. Nemrég sikerült elérnie a vállalatnak arra a pontra, hogy a tőzsdei bejegyzés és saját gyárépítés mellett üzleteket nyisson és megkezdje az autók átadását. Az akár 1.111 lóerős és akár 840 kilométer megtételére egy töltéssel képes Lucid Air legnagyobb különlegessége, hogy a 900V-t meghaladó architektúrának köszönhetően a világon a leggyorsabban, 300 kW feletti teljesítménnyel tölthető. A gyártó a hivatalos kommunikációjában úgy nyilatkozik, hogy 20 perc alatt tölthető bele 480 kilométernyi energiamennyiség, ami igazán szimpatikus.

Az InsideEVs-nek sikerült szereznie egy Lucid Air Dream Editiont előkondicionált akkumulátorral, aminek a töltési képességeit egy 350 kW-os töltési teljesítményre is képes Electrify America töltőberendezésen próbálták ki.

A beszámoló szerint a 0% töltöttségi szinten lévő akkumulátorral szerelt Lucid Air esetében a töltőberendezésre csatlakozva a töltés elindítását követően a töltési teljesítmény szinte azonnal megugrik, másodperceken belül meghaladja a 200 kW-ot. A csúcsteljesítmény 6%-os töltöttségnél 302 kW felett volt, rövid pillanatig a 304 kW-ot is elérte. 

A töltöttséggel fordítottan arányosan minden más elektromos autóhoz hasonlóan a növekvő cellafeszültség miatt csökkent a töltési teljesítmény. A 41%-os állapotot elérve először 200 kW-ra, 73%-nál pedig már 100 kW-ra. Bámulatos, hogy a Lucid Air esetében még 90%-nál is 50 kW körüli a teljesítmény, más típusoknál alacsony tartományban ekkora  a maximális. A teljes töltés (134 kWh) 0-ról 100%-ra 1 óra 22 percet vett igénybe, amiből 34 perc volt mindösszesen a 10%-ról 80%-ra való töltés. 

A Lucid Air bámulatos technológiájának nyilvánvalóan meg kell fizetni az árát és nagy valószínűséggel a közeljövőben nem lesz tömegtermék a piacon ilyen töltési képességekkel. Mégis várható azonban, hogy idővel ezek a technológiák egyre olcsóbbá válnak és az alsóbb kategóriákban is egyre inkább jelennek meg rendkívül gyorsan tölthető villanyautók, mint amilyen például a Hyundai Ioniq 5.

FORRÁSInsideEVs
Előző cikkKarácsonyi nyereményjátékot indít a MOL
Következő cikkIszonyatosan megdrágulhat az e-autózás
Fischer András
Ötödik éve az elektromobilitás frontvonalában harcoló újságíró.