Áramvonalasnak tűnik az új elektromos Karma coupe

A Karma (korábban Fisker) nagy dobásokat tartogat a Shanghai Auto Show kiállításra. A vállalat már korábban megosztott részleteket a frissített, BMW motort használó és megnövelt akkumulátorkapacitással rendelkező Revero-tól, de most a Pininfarina-stílusú új koncepciójáról is kiadott egy kis ízelítőt. Neve még nincs az új járműnek, de az áramvonalas dizájn első látásra igen meggyőző.

0
134

A legújabb Karma koncepció előzetesből derül ki eddig a legtöbb részlet. Oldalról hasonlít a Reverora, viszont nincsenek hátsó ajtói, és kisebb is a négyajtós társánál. Az ablakok és az abroncsok kivitelezésén kívül egyebet nem nagyon lehet kivenni, minden más egyelőre még lakat alatt van.

Az első ízelítő képen a Karma szemből látszott, méghozzá egész jól, és azon leginkább a Lamborghini Centenariora hasonlított. A második képen a coupe hátsó része szerepelt, és egy ledes fénysort, valamit a középen elhelyezkedő Karma logót lehetett kivenni. Az eddigi három kép alapján azt mondhatjuk, hogy a Karma valami nagyon izgalmasat tartogat a Shanghai Auto Show kiállításra.

„A Karma és a Pininfarina hitvallása sok mindenben egyezik, mindketten elkötelezettek vagyunk a szemet gyönyörködtető kivitelezés iránt. Rendkívül izgatottak vagyunk a fogadtatást illetően, amit a közös munkánk gyümölcse fog kiváltani.” – mondta a Karma vezérigazgatója Dr.Lance Zhou egy korábbi közleményben.

Az autógyártó három új járműve, a Pininfarina által tervezett Karma koncepció, a frissített Karma Revero, és egy harmadik, egyelőre még be nem jelentette koncepció a Shanghai Auto Show kiállításon fog bemutatkozni áprilisban. A pletykák szerint a harmadik jármű egy luxus crossover lehet, de ez majd kiderül.

A Shanghai Auto Show 2019. április 16-án kerül megrendezésre.