Rawlinson, mint technikai igazgató már régóta a Lucid Motors arcának számít. 2013-ban kezdett el dolgozni a vállalatnál ahol a tervezési és mérnöki tevékenységek felelőse volt. Előtte a Lotus-nál és a Jaguar-nál is vezető mérnök volt, majd a Tesla járműtervezésért felelős alelnöke lett. Peter Rawlinson a vezérigazgatói pozíció betöltése mellett megtartja a technikai igazgatói posztot is.

Rawlinson Sam Weng, a Lucid alapítójának helyébe lép, aki most nyugdíjba vonult. Az új vezérigazgató így nyilatkozott a váltásról:

„Nagy megtiszteltetéssel tölt el, hogy a Lucid vezérigazgatójává neveztek ki ebben a vállalat és az iparág számára is rendkívül izgalmas időben. Noha a feltörekvő új technológiák átalakítják az autóipart, a teljes potenciáljukat még nem érték el, és emiatt korlátozott ütemben tud csak haladni a fenntartható mobilitás és energia térnyerése. A Lucid rendelkezik a szükséges jövőképpel, technológiával és szaktudással ahhoz, hogy mindezen változtasson. Kiváló csapatunk korszakalkotó termékeket fog létrehozni a jövőben, melyek közül az első, a Lucid Air 2020-ban fog megérkezni.”

Rawlinson felel a vállalat teljesen elektromos Lucid Air szedánjáért, amelyet 2020-ban terveznek piacra dobni. Februárban az a hír röppent fel, hogy a Lucid egy elektromos SUV létrehozásán is dolgozik.

Előző cikkÍgy közlekedik önállóan egy Tesla Model 3 – Videó
Következő cikkA Tesla nemsokára közzéteszi az első negyedéves eredményeit – erre lehet számítani