A Tesla vezérigazgatója már régebben is beszélt Európában épülő gyárakról, a tervek szerint minden komolyabb piacon létesítenének egyet, sőt több európai ország is kampányt indított annak érdekében, hogy odavonzza a Teslát.

A Tesla jelenleg a Fremont-i gyárában állítja össze autóit, és onnan szállítja őket a világ minden pontjára. Emellett most épül egy új Sanghajban, amely a Model 3 és Model Y legkevésbé költséges verzióit állítja elő a kínai piac számára. Ezzel a húzással jelentősen csökkennek azok a logisztikai költségek, amelyeket az autók Amerikából Kínába való szállítása vont maga után.

Az autógyártó ugyanezt szeretné elérni az európai piacokon is, legalábbis Elon Musk egy friss szűkszavú tweetje arra utal, hogy tervben van egy németországi gyár létrehozása. Az eredeti tervek szerint 2017-ben tettek volna erre bejelentést, de akkor abból nem lett semmi. Majd nem sokkal később Musk azt nyilatkozta, hogy Németország „vezet” a potenciális gyárhelyszínek között, sőt azt is megerősítette, hogy a német-francia határnak lenne a legtöbb értelme, mert így a Benelux államokhoz is közel kerülhetnek.

A Teslának már van egy európai gyára, Tilburgban, Hollandiában, de ott csak a Model S és Model X „végső összeállítása” történik.

Ha megnézzük mekkora a Tesla európai piaca, akkor egy gyár építése itt bölcs döntés lenne. Igaz, a kínai gyár elsőre fontosabb volt, mivel a Kína és az Egyesült Államok közötti kereskedelmi feszültség miatt elkezdett szorítani az idő. Jelenleg nehéz elképzelni, hogy a Tesla egyhamar bele tudna vágni egy hasonló többmilliárd dolláros projektbe, hacsak nem találnak kedvező finanszírozást hozzá, viszont hosszú távon mindenképpen jól járnának vele.  

Előző cikkA Ford 500 millió dollárt fektet be a Rivian elektromos pickup startup-ba, és egy közös elektromos autót is építenek
Következő cikkÍgy működne a Tesla robotaxi szolgáltatása