2030-ra Amszterdam ki kívánja tiltani a benzint és dízelt használó autókat és motorokat a városból, annak érdekében, hogy megtisztítsa a levegőjét. „A légszennyezés egy csendes gyilkos és az egyik legnagyobb veszélyt jelenti az egészségünkre Amszterdamban” – mondta a város közlekedésügyi tanácsosa, Sharon Dijksma.

A Hollandiában igencsak népszerű biciklihasználat ellenére a levegő minősége nem üti meg az Európai Unió által felállított szintet, ami főleg a nagyvárosokra, Amszterdamra és Rotterdamra jellemző megnövekedett autóforgalomnak köszönhető.

Az egészségügyi minisztérium már korábban kijelentette, hogy a jelenlegi légszennyezettség hatására légúti megbetegedések alakulhatnak ki, sőt, az annak való folyamatos kitétel több mint egy évvel rövidítheti meg a várható élettartamot.

Amszterdam célja az, hogy az összes benzin és dízelmotor által hajtott járművet emissziómentes alternatívákra cserélje, például elektromos vagy hidrogénes autókra, a következő évtized végére.

A program már jövőre indul, először a 2005 előtt gyártott dízelautók kerülnek kitiltásra a városból, és az érintett járművek köre fokozatosan bővülni fog. A városi tanács kedvezményekkel és parkolási engedélyekkel kívánja rásegíteni az embereket, hogy tisztább járműveket válasszanak.

Előző cikkA Hyundai felfejleszti az IONIQ-ot
Következő cikkElindult a Mercedes-Benz EQC gyártása