Az igazgató szerint a kis és könnyűsúlyú járműveknél valószínűleg a teljesen elektromos meghajtás lesz a legjobb megoldás, főleg a városokban, és akkor, amikor 300 km hatótávolság elegendő. De csak abban az esetben, ha a gyártás és használat során alkalmazott elektromosság tiszta forrásokból származik. A nehéz járművek esetében, melyek általában többet vannak úton és nagyobb távolságokat tesznek meg egyszerre, az akkumulátor nem számít öko-hatékony választásnak, viszont az elektromos meghajtással kombinált ultra-tiszta dízel és tiszta benzines motorok már ma is hozzájárulnak a klímaváltozás elleni küzdelemhez.

Dr. Degenhart kitért a vezetést segítő rendszerekre is. Naponta 3700 ember hal meg közúti balesetben, 100 ezer pedig sérülést szerez, a Continental technológiai vállalat célja, hogy biztonságosabbá tegye a vezetést. Ma már a világ összes járműve átlagosan két fejlett vezetést segítő rendszerhez szükséges érzékelővel rendelkezik. Ezek a legtöbb esetben kamerák és radaros vagy ultrahangos szenzorok. Egy autónak körülbelül 18 érzékelőre van szüksége a részleges automata vezetéshez. A teljesen automata, vagy önvezetés esetén ez a szám harmincra emelkedik.

Egyre több jármű kerül szoftveres összekapcsolásra a Continental technológiáját alkalmazva. Amíg a mai autóknak több mint 100 millió sornyi szoftverkódra van szüksége a működéshez, a jövő funkcióit lehetővé tévő szoftverek mennyisége a mostani tízszeresére fog növekedni. Az elkövetkező években a szoftvereket érintő eladások tízszer nagyobbak lesznek, mint ma.

Előző cikkTöbb mint száz elektromos buszt kap Barcelona
Következő cikkKözösen fejleszti az elektromos hajtásokat a BMW és a Jaguar Land Rover