A Nissan bemutatta innovatív „láthatatlanból-látható” és az agy-jármű összeköttetés technológiáit, valamint az elektromos, összkerék meghajtású IMs koncepciót is megtekinthették a sanghaji szakmai kiállításra ellátogatók. Mindez jól szemléltette a Nissan Intelligens Mobilitás elnevezésű projektjét, amely alapjaiban változtatja meg az autók meghajtását és a társadalomban betöltött szerepüket.
A „láthatatlanból látható” (Invisible-to-Visible – I2V) technológia ötvözi a valóságot a virtuális valósággal, így a sofőrök képesek lesznek látni azt is, ami nem látszik – például, hogy mi van a kanyar után, vagy egy épület mögött. Az autókon belül és kívül elhelyezett szenzorok és a felhőben szereplő adatok segítségével az I2V nem csak azt értelmezi, hogy mi történik a közvetlen környezetben, hanem azt is előre látja, ami következik, aminek köszönhetően sokkal magabiztosabb vezetési élmény jön létre.
Az agy-jármű összeköttetés (Brain-to-Vehicle – B2V) világelső a maga nemében, képes megérteni a sofőr agyhullámai által adott jelzéseket, amivel aztán a vezetést segíti. Azzal, hogy a technológia még idő előtt észleli a sofőr reakcióit, gyorsabban tud manővereket kezdeményezni. A rendszer az autóvezető szokásait is ki tudja ismerni, és ennek tükrében tudja igazítani a vezetést.
Az először a 2019-es Észak-amerikai nemzetközi autókiállításon bemutatott Nissan IMs pedig egy új és teljesen elektromos összkerék meghajtású koncepció, amely a Nissan Intelligens Mobilitás összes előnyét kiélvezi, és az első autó, amelyik az I2V technológiával rendelkezik.
„A Nissannál megpróbálunk mindig egy lépéssel előbbre járni. Nem csak számítunk a jövő trendjeire, hanem mi határozzuk meg őket. Úgy gondoljuk, hogy a technológiáknak valós problémákat kell megoldaniuk, amiből aztán a lehető legtöbb embernek kell, hogy előnye származzon. Ez a Nissan Intelligens Mobilitás projekt alapötlete, egy jobb világot szeretnénk vele elhozni.”