Az idei év első felében összesen 259 ezer plug-in járművet adtak el, ami 34%-al több mint a tavaly ugyanekkor mért adat. A számok az EU/EFTA országokban értékesített tisztán elektromos és plug-in hibrid személyautókra és haszongépjárművekre vonatkoznak.
Az európai autópiacon a plug-in részesedés 2,9%-ot ért el júniusban, és 2,7%-ot az egész félévre vonatkozóan. A trendek azt mutatják, hogy egyre nagyobb a kereslet és a kínálat is a tisztán elektromos járművek iránt. Ezek az autók tavaly 51%-át tették ki az összes eladott plug-in autónak, most pedig már 68%-nál járnak.
Ez a változás az időközben bevezetett, szigorúbb WLTP üzemanyag-hatékonysági előírásokat, valamint az adóztatásban és kedvezményekben létrejött változásokat is tükrözi, amelyek mind a tisztán elektromos járművek térnyerését szorgalmazzák.
A plug-in hibridek száma csökkent, 13%-os visszaesést láthatunk a tavalyi évhez képest, azonban számos népszerű hibrid modell nagyobb elektromos hatótávolságot ígér a 2020-as modellévtől kezdődően, így vélhetően jövőre ez az érték újra fellendül.
A legnépszerűbb elektromos autónak a Tesla Model 3 bizonyult, 38 ezret szállítottak le belőle. Ez 12 500 egységgel több, mint amennyit a korábban első helyen lévő Renault Zoe tdott felmutatni. A BMW, a Volkswagen és a Daimler eredményei mind romlottak, mivel népszerű plug-in hibridjeik új verziója majd csak a harmadik-negyedik negyedévben érkezik meg a piacra. A Hyundai, a Kia, a Renault, a Mitsubishi és a Jaguar-Land Rover velük ellentétben javítani tudott.
Az országok tekintetében Németország vezeti a rangsort, most először vette át a vezetést Norvégiától, aki annak ellenére, hogy a második helyre esett az eladási számok tekintetében, még mindig a legnagyobb elektromos részesedéssel rendelkező ország (az összes eladott autó 47%-a volt elektromos). A top 15 piacon belül egyedül az Egyesült Királyságban láthatunk csökkenő tendenciát, mivel ott visszafogták az elektromos járművekre irányuló kedvezményeket, viszont mivel 2020-tól egy új szabályozás lép életbe, sokan kivárnak az elektromos autó vásárlással addig.