Az eset Londonban történt, a tulajdonos háza elől vittek el egy éjszaka egy Model S-t. A bejárati ajtó fölött biztonsági kamera volt felszerelve, így ez rögzítette is a teljes bűntettet. Az egész mindössze pár másodpercig tart.

A videón az látható, ahogyan a tolvajok egy bejáratott trükköt használnak, amely során egy vezeték segítségével lemásolják a slusszkulcs által kiadott jelet, és ezt aztán az autó felé továbbítják, ami így kinyílik, és egyből el lehet hajtani vele. Ez a támadás nem csak a Tesláknál működik, minden távolról nyitható autónál működik.

Az Egyesült Államokban amúgy az eltulajdonított Teslák nagy része megkerül, egy korábbi jelentés szerint 115 lopás jelentése után 112 megkerült. Európában már nem ilyen egyszerű a helyzet, a meglovasított Teslák nagy része örökre elveszik.

Mivel az utóbbi időben ez egyre többször fordul elő, a Tesla is elkezdett komolyabb biztonsági lépéseket tenni. Például fejlettebb kódolással ellátott slusszkulcsokat adnak ki, és létezik az opcionális PIN kód megadásának lehetősége is.

Amennyiben egy sofőr aktiválja a PIN funkciót, a vezetés megkezdése előtt be kell írni a kódot, úgy, mint egy okostelefon vagy számítógép esetében. És ha esetleg még ezt is megoldja a tolvaj, a tulajdonos nyomon tudja követni autóját a Tesla appon keresztül.

Noha a tolvajok korábban ezt is ki tudták kapcsolni, egy új frissítés után ezt csak a Tesla fiók jelszó megadása után lehet megtenni, ami még eggyel megnehezíti a dolgot.

Érdemes azért megjegyezni, hogy egy friss jelentés szerint 90%-al kisebb az esély arra, hogy ellopjanak egy Teslát, mint egy átlagos autót.

Előző cikkSzuper a Tesla Supercharger hálózata
Következő cikkIlyen a Tesla új vezetési vizualizációja – videó