Einstein egyszer azt mondta, hogy két dolog végtelen, az univerzum, és az emberi ostobaság, de az előbbiben nem vagyok biztos. Még ha ezzel tisztában is vagyunk, mindig meg tudunk lepődni, amikor erről szemtől szemben bizonyosodunk meg. Most egy, a Ford megbízásából készült Európában, Kínában és az Egyesült Államokban végzett független nemzetközi kutatás hozott érdekes eredményeket.

Mindezt Ted Cannis, a Ford elektrifikációért felelős globális igazgatója osztotta meg a Medium magazinnal. A kutatás szerint az amerikai válaszadók 42%-a úgy hiszi, az elektromos autóknak szüksége van benzinre a működéshez…

Cannis felhívja a figyelmet, hogy az ilyen eredmények is bizonyítják, mekkora szükség van az elektromos járművek iránti tévhitek eloszlatására és valódi információk széleskörű megosztására, amiben a Ford az élen szeretne járni.

A Ford nemsokára érkező elektromos járművéről is szó volt, az igazgató elmondta, hogy egy gyors, kényelmes és biztonságos autó lesz, ami mindent képes lesz nyújtani, amit a belsőégésű motort használó autók is tudnak. A vállalat még hivatalosan nem állt elő a modellel, de jó esély van rá, hogy ez a Mustang által ihletett SUV lesz, ami a Mach E névre hallgat és 2020-ben fog bemutatkozni.

A kutatás egyéb elgondolkodtató dolgokra is rámutatott, például az amerikai és európai megkérdezettek 90%-a szerint az elektromos autók lassúak, valamint az amerikaiak 67, és az európaiak 68%-a szerint a villanyautók nem tudnak rendesen vontatni. Az a tény, hogy annak ellenére fennállnak ezek a gondolatok, hogy mindkét téma esetében számos cáfolatnak lehettünk szemtanúja az elmúlt hónapok során, azt erősíti meg, hogy az általános közvélemény egyelőre még nincs tisztában az elektromos járművek alapvető tulajdonságaival.

Előző cikkA Tesla Model 3 újabb biztonsági elismerést zsebelt be
Következő cikkA Daimler felhagy a belsőégésű motorok fejlesztésével, és az elektromos autókra fókuszál