A Hyundai és a Cummins együtt dolgoznak az üzemanyagcella-technológián

A Hyundai Motor Company és a Cummins Inc. egy egyetértési megállapodást írt alá arról, hogy közösen méri fel az elektromos és üzemanyagcellás meghajtásrendszerek gyártásában és forgalomba hozatalában rejlő lehetőségeket.

0
19

Ezeket az új meghajtásrendszereket a Hyundai üzemanyagcella-rendszereinek és a Cummins elektromos meghajtás-, valamint akku-technológiáinak összeeresztésével fogják létrehozni. Kezdetben az amerikai és kanadai piacra fognak fókuszálni, és a projekt alatt OEM-ekkel is együtt fognak dolgozni a rendszerek járművekbe való integrálása során.

A partnerkapcsolat létrejötte kapóra jön a Hyundainak ahhoz, hogy megnövelje szerepét az észak-amerikai járműpiacon, a Cummins pedig kibővítheti elektrifikált teljesítmény-termékeinek portfólióját azzal, hogy a Hyundai fejlett üzemanyagcella-technológiáját alkalmazhatja.

Az együttműködés akár a járműiparon is túlmutathat, mivel a vállalatok az üzemanyagcellás energiagenerátorok lehetőségeit is meg fogják vizsgálni. Az üzemanyagcellás tartalék energia generátorok egy környezetvédelmi szempontból kedvező megoldást tudnának nyújtani számos vállalat számára, akiknek fontos az áramkimaradás okozta adatvesztés kiküszöbölése.

Az üzemanyagcellák iránt jelenleg egyre nagyobb az érdeklődés. A hidrogént megújuló erőforrásokból lehet előállítani, gazdaságosan lehet tárolni, és különféle ipari és otthoni energiatermelő alkalmazás tudja őket használni, nem is beszélve az üzemanyagcellás járművekről. Szakértők szerint ez a megoldás egyre népszerűbb lesz az egyre nagyobb globális energiaigény, valamint az emisszió-csökkentő szabályozások miatt.

A Hyundai Motor világelső a hidrogén üzemanyagcellás technológia kutatása terén, első üzemanyagcellás autókat gyártó üzemüket 2013-ban nyitották meg, majd két évvel később mutatták be az első kereskedelmi forgalomban is kapható, hidrogén-meghajtást alkalmazó járművet, a Hyundai Tucson Fuel-Cell-t. A Hyundai második üzemanyagcellás elektromos autója, a NEXO, több mint 600 km-es hatótávolsággal bír, és tiszta vízgőzt bocsát csak ki, ami még tisztítja is a levegőt vezetés közben.