Hamburgban egy új tervezet alapján minden lakosnak 5 percen belül elérhető tömegközelekédési eszközt kell biztosítani. A legtöbb esetben a hagyományos buszok túl nagynak fognak bizonyulni, ezért kisebb, karbonsemleges buszokat szeretnének venni.
Nagyjából 600 új megállót létesítenek olyan helyeken, ahova eddig nem ment busz. A kisebb, karbonsemleges járművek tökéletesek erre a célra. Gyártónak a Karsan-t nézték ki.
A bemutatott busz mindössze 8.3 méter hosszú, ami jóval rövidebb a hagyományos 12 és 21 méter közötti buszoknál. Magassága 3.1 méter, szélessége 2.43 méter és 22 ülőhelyet, valamint 26 állóhelyet biztosít. A jármű teljesen elektromos és 300 km-es hatótávra képes. Az akkumulátort a BMW szállítja, a busz gyártója pedig a Bursa.
A következő lehetséges terület a beruházásra a Langenhorn (összeköttetésben a Fuhlsbüttel, Langenhorn Markt és Ochsenzoll metróállomásokkal), valamint az Eidelstedt / Lurup terület (Krupunder és Elbgaustraße S-Bahn megállók). A további vonalak még tercezés alatt állnak. A kevés rendelkezésre álló karbonsemleges busz és az út szélessége miatt itt még mindig rendes buszokat használnak.
Megjegyzés
Európa közösségi közlekedésének egyik prémium tesz laboratóriuma Hamburg.
A Hamburg Takt terv szerint mindenkneki 5 percen belül el kell érnie tömegközlekedést
Jelen innováció: eddig busszal el nem látott szomszédságokat kötnének be a városi főáramba kis emissziómentes, csendes, elektromos ún. “szomszédsági buszokkal”.
600 új megállót létesítenek, 2022-ben menetrend szerint közlekedtetnék az e-midiket.
A BMW-vel – német részről nemigen kommunikált – együttműködésben fejlesztett Karsan Atak Electricet tesztelik. Egyelőre vezetési tulajdonságokból, manőverező képességből és az elektromos hajtáslánc jellemzőiből is jól vizsgázik a kis török.
Meglepő ugyanakkor, hogy befogadóképessége évről-évre olvad: 21+36=57 fővel kezdték, most a kicsit hosszabb model (maximális?) utaskapacitása 22+26=48 fő
A másik operátornak fonto(sabb) jellemző hatótáv egy feltöltéssel lenyűgöző: 300 km