A német autómárka névadójához, Gottlieb Daimlerhez fűződik a mai modern benzines motorok prototípusának feltalálása, és a vállalat legújabb belsőégésű motorja, elképzelhető, hogy az utolsó lesz.
Az német Auto Motor und Sport magazinnak adott nyilatkozatában Markus Schaefer fejlesztési igazgató arról beszél, hogy nem szerepel a jelenlegi tervek között egy következő generációs hagyományos motor létrehozása, és most az új elektromos meghajtásokra összpontosítanak.
Az utóbbi időben egyre több jel utal arra, hogy a belsőégésű motorok ideje egyszer és mindenkorra lejárt. Gondoljunk csak a dízelbotrányra, vagy a dízeles és benzines motorok városi közlekedésből való kitiltására irányuló egyre szigorúbb szabályozásokra.
Emiatt a nagy autógyártók, mint például a VW, és most már a Daimler is, arra kényszerülnek, hogy újragondolják a hosszú távú stratégiájukát, és a meghajtás-fejlesztésbe fektessen be. A Daimler már korábban bejelentette, hogy 2022-re a Mercedes-Benz és smart modellek mindegyikéből elektromos változat is választható lesz. Viszont mindettől függetlenül ekkor még szerintük is rengeteg belsőégésű motort használó autó lesz az utakon.
A Daimler úgy tűnik bölcs döntést, hoz meg, és időben módosítja a kutatásra és fejlesztésre irányuló befektetéseit. Azonban jelenleg az a legfontosabb a nagy, neves autómárkák esetében, hogy minél gyorsabban elkezdjék a belsőégésű motorok létrehozásához szükséges gyártási kapacitásuk átalakítását arra, hogy elektromos járműveket tudjanak előállítani. Ez kell ahhoz, hogy gyorsan, nagy mennyiségben, és tartható költségekkel tudjanak villanyautókat gyártani, amire azért van szükség, hogy válaszolni tudjanak e megnövekedett keresletre, amint az elektromos autók javára billen a mérleg nyelve.