A kínai autópiac a világ egyik legfontosabb, ha nem a legfontosabb autópiaca, a helyszíni gyártás pedig kiemelten fontos azok számára, akik részt akarnak venni benne.
Többek közt ezért épít gyárat a Tesla Sanghajban, ám az Egyesült Államok és Kína közt jelenleg fennálló feszült és bizonytalan kereskedelmi helyzet miatt fontos tényező lett az időzítés.
A Tesla körülbelül hét hónappal ezelőtt jelentette be, hogy megállapodott a sanghaji hatóságokkal egy teljesen saját tulajdonban lévő gyár építéséről, és két hónappal később egy 850 ezer m²-es területet is megszerzett a Gigafactory 3 építéséhez.
Az alapkőletételre januárban került sor, és a tervek szerint az épület nyárra már kész is lesz.
Egy újonnan megjelent videónak köszönhetően látszik is, hogy az építkezés hihetetlen iramban folyik:
Több épület szerkezete már látható, kezd alakot önteni a gyár.
Itt egy pár kép az építkezésről:
A jelek szerint jó nagy lesz a gyár, de még mindig messze vagyunk a nemrég közzétett látványtervtől:
Elon Musk azt mondja a gyár az év végére fog így kinézni.
Az egy dolog, hogy befejezik a gyár építését, de a Tesla az év végén a járműgyártást is meg akarja kezdeni.
Amikor először tettek bejelentést a gyárról, a Tesla azt mondta, hogy az építkezést a közeljövőben fogják megkezdeni és, hogy körülbelül két év múlva kerül majd sor a sorozatgyártásra, melynek tervezett kezdeti kapacitása 200 ezer egység lesz. Majd két-három évvel ezután növelni fogják a gyár teljesítményét, így az évi 500 ezer járművet lesz képes gyártani a kínai vásárlók számára.
A Tesla 3000 Model 3-at szeretne legyártani a sanghaji gyárában az év végéig.